Dobogósok szombatja

2005.02.18. 23:22
Címkék
A megszokottól némiképp eltérő lesz a mai nap a Serie A-ban, ugyanis a 25. fordulóban nem két, hanem három előrehozott mérkőzést rendeznek, és ezúttal a délutáni meccs is rendkívül izgalmasnak ígérkezik.
A listavezető Juventus Messinába látogat (18 óra), és Fabio Capellónak pénteken váratlanul megszaporodtak a gondjai: David Trezeguet elkapta az influenzát, ezért nem léphet pályára, míg Pavel Nedved állapota továbbra sem megfelelő, ezért el sem utazott Szicíliára. "Del Piero biztosan kezdeni fog, a többit majd meglátjuk" - jelentette ki Fabio Capello, az első helyezett csapat mestere.

Este fél kilenckor az üldöző Milanra valamivel könnyebb feladat vár, hiszen azt a Cagliarit fogadja, amelyik szinte csak azért utazik el idegenbe, mert a szabályok kötelezik rá (a szárdok a 33 pontjukból 27-et szereztek hazai pályán, hatot idegenben). Carlo Ancelotti, a Milan trénere talán ezért is meri megkockáztatni, hogy néhány játékosát pihentesse a Manchester United elleni BL-meccsre, és több poszton a cseréket - Stam, Pancaro, Dhorasoo, Rui Costa - küldi pályára.

A harmadik helyezett Internazionale a negyedik Udinese vendége lesz (szintén 20.30), de a friuli gárda ezúttal nincs csúcsformában: az alapemberek közül Iaquinta, Pinzi, Kröldrup és Di Natale beteg, vagy kisebb sérüléssel bajlódik, míg Muntari eltiltását tölti. Spalletti mester ennek ellenére eltökéltnek tűnik: "Érzem, hogy mi leszünk az első csapat, amelyik ebben az idényben le tudja győzni az Intert. Egy hete sem érdemeltünk vereséget a Juventus ellen."
Az Internél csak Martins hasmenése jelent némi gondot, de Mancini mester így is ugyanazt a csapatot küldheti pályára, amelyik 2-0-ra legyőzte a Romát.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
1 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
1 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
2 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
3 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
3 órája