Az NSO ajánlja:
UEFA-kupa 2004-2005
Csoportkör: eredmények, tabellák
Az összes eredmény:
1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 1. forduló
A Fenerbahce elrontotta a Bajnokok Ligájából az UEFA-kupába átszálló csapatok egyébként figyelemre méltó mérlegét: a nyolc csapatból öt győzni tudott, kettő (a két ukrán, a Sahtar és a Dinamo Kijev) döntetlent játszott, a török bajnokság listavezetője viszont hazai pályán szenvedett vereséget az idegenben nem túlságosan acélos Zaragozától.

Csalóka kép: Ponzio (elöl) és a Zaragoza nem botlott meg Isztambulban

Csalóka kép: Ponzio (elöl) és a Zaragoza nem botlott meg Isztambulban
A spanyolok a csoportkörben Bécsben (Austria) és Bruges-ben (FC Bruges) összesen egy pontot szereztek, ehhez képest az isztambuli pokolban tökéletesen szervezett védekezéssel jelentkeztek, és a kevés lehetőségük egyikét kihasználták. A 72. percben Galletti, Álvaro szabadrúgás-
kombinációt követően utóbbi úgy lőtt a kapuba, hogy Rüstünek esélye sem volt a hárításra.
A "kanáriknak" nem csupán a hátrány miatt ígér kevés jót a visszavágó, hanem azért is, mert a Zaragoza az UEFA-kupa most zajló sorozatában még százszázalékos a La Romaredában.
Az Alemannia Aachen is figyelemre méltó teljesítménnyel rukkolt ki, a másodosztályú német gárda a holland bajnokaspiráns AZ Alkmaarral szemben harcolt ki odahaza gól nélküli döntetlent. Sőt, ha a csatárai pontosabban lőnek (Meijer járt az élen a hibázásban), esetleg Kasznaferisz játékvezető nyitva tartja a szemét egy nyilvánvaló kezezésnél, akkor még előnnyel is várhatná a visszavágót. Persze a szerencsére sem panaszkodhatnak, hiszen például Nelisse egy az egyből lőtte Straub kapusba a labdát.
További mérkőzések
FENERBAHCE (török)-ZARAGOZA (spanyol) 0-1 (0-0)
Isztambul, 43 000 néző
V: Vollquartz (dán). G: Álvaro (72.)
FC BASEL (svájci)-LILLE (francia) 0-0
Bázel
V: Genov (bolgár)
ALEMANNIA AACHEN (német)-AZ (holland) 0-0
Köln, 38 000 néző
V: Kasznaferisz (görög)
HEERENVEEN (holland)-NEWCASTLE (angol) 1-2 (1-0)
Heerenveen
V: Szabó Zs. (magyar). G: Huntelaar (24.), ill. Shearer (69.), Bowyer (82.)
OLYMPIAKOSZ (görög)-SOCHAUX (francia) 1-0 (1-0)
Athén
V: Ivanov (orosz). G: Okkasz (29.)
A visszavágókat február 24-én játsszák.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







