Vitorlázás: magyar flotta az Adriai-tengeren

2005.02.17. 23:35
Címkék
Adriatic Challenge elnevezéssel indított három magyar üzletember közös vállalkozást, amelynek keretében az Adriai-tengeren húsz azonos felszereltségű, versenyre felkészített, Bavaria 42 Match típusú hajóból álló flotta várja a versenyprogramokban részt venni kívánókat. Az évekkel ezelőtt vitorlás Földkerüléssel hírnevet szerzett Gál József, a legendás Nemere II-t felújíttató Láng Róbert, valamint az Euphorie Yachting vezetője, Gallasz Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy egyaránt szerveznek majd professzionális versenyeket, amatőr kupákat, valamint flotilla-programokat. Igény esetén biztosítják a verseny teljeskörű megrendezését az engedélyek beszerzésétől a bírók biztosításán át a hivatalos eredményhirdetésig, sőt a kínálat akár magában foglalhatja a kikötés utáni programokat is. Az adriai helyszín mindenesetre ideális, hiszen Biograd és környéke igen divatos vitorlásövezet. A nagy sebességű, 6+2 fős hajókra sem lehet panasz, mivel a legmodernebb technikát követik: egyszerre felelnek meg a versenyzés és a kényelem kívánalmainak. Nem csoda, hogy habár a társulás csupán januárban jelent meg a piacon, a 2005-ös szezon nagy részére van már foglalásuk.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
3 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
3 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
5 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
5 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
5 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
5 órája