Kilencven perc unalom

Vágólapra másolva!
2005.02.17. 23:56
Címkék
A Dinamo Kijevnél vizitáló Villarreal elérte célját, legalábbis a spanyolok edzője, Mauricio Pellegrini szerint, aki elsősorban kapott gól nélkül akart távozni az ukrán fővárosból. A szakvezető aggodalma elsősorban abból táplálkozott, hogy bár a Dinamo csaknem két hónapja nem játszott tétmérkőzést, a kerete ütőképes játékosokból áll, akik zömmel ráadásul a téli időjáráshoz is sokkal jobban hozzászoktak.
A Lobanovszkij-stadionban nulla fok körüli hőmérséklet, valamint felázott, göröngyös gyep várta a feleket, így nem meglepő módon a spanyolok technikás játéka fabatkát sem ért. Az első félidő legelső és szinte egyetlen említésre méltó megmozdulása volt, amikor rossz ütemű belépőért a vendégeket erősítő Pena sárga lapot kapott. A szünetig a két hálóőr, Sovkovszkij, valamint Reina leginkább azzal volt elfoglalva, hogy meg ne fázzon a nagy tétlenségében, a mezőnyben ide-oda pattogó labda ugyanis egyszer sem jutott el veszélyt jelentve a kapujukig.

A második játékrészt is egy, a vendégeknek járó sárga lap (Armando Sá kapta) vezette fel, majd a lett csatár, Verpakovskis beállítása ébresztette fel a szunynyadó reményeket a hazai drukkerekben. Az időközben egyre sűrűsödő hóesés tovább nehezítette a csapatok dolgát, ám a kijeviek néha elkapták a fonalat, és főleg a bal szélen, a román Cernat vezérletével, legalább egy-két épkézláb támadást is képesek voltak vezetni.

Mivel azonban ezekből sem született gól, Szabó József, a Dinamo edzője valamivel több mint tíz perccel a rendes játékidő vége előtt lehozta Cernatot, és Ninkovicsot küldte be a helyére. A cserejátékos aztán a legutolsó percben majdnem megszerezte a vezetést (győzelmet?) a hazaiaknak a mérkőzés első, egyben utolsó igazi lehetőségéből, ám lövését Reina, ha nem is könnyedén, de hárítani tudta. A ráadás perceiben Pellegrini mester még cserélt kettőt, nehogy újabb lehetőség adódjon az ukránok előtt, és ezzel véget is ért minden idők egyik legeseménytelenebb összecsapása.

DINAMO KIJEV (ukrán)-VILLARREAL (spanyol) 0-0
Kijev
V: Duhamel (francia)
Legfrissebb hírek

NB I: Ferencvárosi TC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
6 perce

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
14 perce

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
28 perce

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
58 perce

Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda

Minden más foci
58 perce

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
1 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik