UEFA-kupa: Szabicsék döntetlenje Parmában

2005.02.16. 22:24
Címkék
Az UEFA-kupa 2004-05-ös sorozatának harmadik fordulójában ma az odavágók első körét rendezik. A magyar válogatott Szabics Imrével a kezdőcsapatban felálló német Stuttgart nemcsak egyenlő partnere tudott lenni a Parmának Olaszországban, hanem a találkozó első félidejében a játék irányítása is egyértelműen az övék volt.

A rendkívül energikusan játszó gólerős magyar csatár is többször helyzetbe került, ám a védők az utolsó pillanatokban a tizenhatoson belül menteni tudtak, vagy a magyar légiós és társai vétettek célt, igaz centikkel.

A második félidőben az olaszok mezőnyben és a kapu előtti helyzeteket nézve is egyenrangú partnerei tudtak lenni a német riválisnak. Szabics nevéhez két említésre méltó eseményt hozott a második félidő: előbb egy szabadrúgáshoz készülve elterült a földön védője mellett a Parma tizenegyes pontjánál - a televíziós visszajátszás alapján megállapíthattuk, nem volt annyira éles a szituáció, kicsit meglökték ugyan valóban, mire fel neki sem kellett több, hátha… - majd nem sokkal később a kapufánál állva saját kapujából mentett fejjel egy védőtárs által veszélyesen a háló irányába csúsztatott, szögletből beadott labdát. Szabicsot a 76. percben lecserélték, az eredmény nem változott, a továbbjutás esélyesei a németek.


UEFA-kupa, harmadik forduló, első mérkőzés:
Parma (olasz)-Stuttgart (német) 0-0


Az NSO ajánlja:

UEFA-kupa 2004-2005

Csoportkör: eredmények, tabellák

Az összes eredmény:
1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 1. forduló

Az UEFA-kupa döntői
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
6 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
7 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
8 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
8 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
8 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
9 órája