Odita az új belgrádi sztár

2005.02.16. 23:31
Címkék
Az év első UEFA-kupa-mérkőzésén a vendég Dnipro igazán otthon érezhette magát Belgrádban, hiszen folyamatos hóesésben játszott a Partizan ellen. Az időjárás azonban nem játszott nagy szerepet a meccsen, ez abból is levonható, hogy a legaktívabb játékos a nigériai Emmanuel Odita volt.
A Partizanban debütáló csatár a 12. percben megszerezte első gólját: az eltiltott Pierra Boya helyén kezdő játékos Ivan Tomics tálalása után talált be a kapujából kifutó Vjacseszlav Kernozsenko hálójába. A gól megnyugtatta a hazaiakat, a vendégek viszont a 28. percben teljesen váratlanul egyenlítettek: védelmi megingást követően Szerhij Nazarenko csapott le a labdára, és vette be könnyedén Ivica Kralj kapuját.

A fordulás előtt ismét Odita pillanatai következtek, a 21 éves játékos kihagyhatatlan helyzetbe került, és be is talált az üres kapuba. A Partizan mindent megtett előnye növelése érdekében, ám Odita és társai pontatlanok voltak a befejezéseknél. Hiába tartották hosszú ideig a saját térfelén a Dniprót, a vendéggárda rögtön az első kínálkozó lehetőségét kihasználta a második játékrészben: Nazarenko szöglete után Szerhij Karnilenka Andrij Ruszol felé fejelte a labdát, és az érkező társ betalált.

A Partizan helyzetei a hátralévő fél órában kimaradtak, Vladimir Vermezovics tanítványai képtelenek voltak kifogni a Dnipro tömör védelmén. A lefújásnál ölelkező ukránok látványa mindenképpen Dnipro-továbbjutást sejtet, de Oditát látva nem mehetnek biztosra a kék-fehérek. A nigériai fiú ugyanis a jelek szerint nem jön zavarba, ha hóesésben kell futballoznia. Ebből pedig várhatóan Dnipropetrovszkban is kijut neki és csapatának.

PARTIZAN (szerb-montenegrói)-DNIPRO (ukrán) 2-2 (2-1)
Belgrád, 15 000 néző
V: Hansson (svéd). G: Odita (12., 45.), ill. Nazarenko (28.), Ruszol (57.)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
6 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
7 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
8 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
8 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
8 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
9 órája