Németh Kornél elégedett az új Suzukijával

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.02.16. 22:49
Címkék
Némi késéssel ugyan, de megkezdte suzukis pályafutását Németh Kornél. A fiatal pilóta hamar összebarátkozott új motorjával, ezt bizonyítja, hogy az első tesztjein a szériagéppel is majdnem olyan gyors tudott lenni, mint a nyolcszoros világbajnok Stefan Everts, új csapattársát, a lett Lauris Freibergset pedig általában 3-4 másodperccel verte meg körönként.
"Az eredeti tervekhez képest a Suzuki egy kicsit csúszott az RM-Z450 gyártásával, úgyhogy nem január elején, hanem csak január huszonnegyedikén ülhettem fel először az új motoromra - mondta a 22 éves Németh. - Három héten keresztül Spanyolországban és Franciaországban teszteltem a szinte teljesen széria Suzukit, és csak jót mondhatok róla. Annak ellenére, hogy az erőforrás és a futómű is széria benne, a motor nagyon erős, nyomatékos, szinte minden fordulatszámon használható. A kanyarokban kezes, és a magas felépítése miatt még azt is jól viseli, ha az ember elrontja a földre érkezést."Németh Benicassimban és Montpellier-ben kizárólag kemény talajú pályákon motorozott, így természetesen nem tudott átfogó véleményt alkotni a Suzukiról. Csak akkor ismerheti meg tökéletesen, ha már mély homokban is kipróbálta. Az első "igazi" tesztek ezen a héten csütörtöktől lesznek Franciaországban, ahol már nem szériamotort használ a magyar pilóta, hanem azt a versenygépet, amelylyel a világbajnoki futamokon rajtol. "Csapatom, a Kurz Team a tesztek után rögtön mély vízbe dob, hiszen február huszadikán és huszonhetedikén részt veszek az előszezon két fontos nemzetközi viadalán, amelyen az MX1 összes menője rajthoz áll, többek között Stefan Everts is. A valence-i és a Pernes les Fontaines-i versenyt a motor fejlesztésére szeretném felhasználni, de nem lennék versenyző, ha nem próbálnék meg minél jobb eredményt elérni."Érdekesség, hogy Németh az idén már nem a 102-es, hanem a 34-es rajtszámmal versenyez. A motorsport iránt rajongók még emlékezhetnek, hogy ezt a számot a legendás amerikai világbajnok, Kevin Schwantz viselte a versenygépén. Előjelnek ez mindenesetre nem rossz…
Legfrissebb hírek

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
16 perce

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
17 perce

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
21 perce

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
26 perce

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
30 perce

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
36 perce

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
1 órája

Vb 2026: nincs ingyenhely – Bellinghamnek meg kell küzdenie a kezdőért az angol válogatottban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik