Merk örökre elfelejtené Hoyzert

2005.02.16. 15:48
Címkék
A 2004-ben a világ legjobb játékvezetőjének választott Markus Merk (képünkön) is nyilatkozott a Bundesligát megrengető vesztegetési botrány ügyében, és az Eb-döntő bírója elmondta, hogy soha többé nem fogja kiejteni Robert Hoyzer nevét.

Merk kijelentette: ez a botrány nagyon nehéz napokat hozott a német játékvezetés számára, hiszen Hoyzer rengeteg kollégáját is megkörnyékezte, van, aki ellen még most is eljárás folyik. A FIFA-bíró hozzátette azt is, hogy most a játékvezetőknek, vezetőknek, játékosoknak együtt kell küzdeniük, hogy a botrány által okozott szégyenfoltot eltüntessék a Bundesligáról.

Robert Hoyzer mellett egy másik másodosztályú berlini játékvezetőt, Dominik Marksot is eltiltották, valamint hasonló sorsra jutott a lüttenmarki illetőségű, élvonalbeli kerettag Torsten Koop, akit azért tiltottak el örökre, mert nem jelentette, hogy Hoyzer megkörnyékezte őt. Érdekesség, hogy Koop ebben a szezonban összesen egy másodosztályú mérkőzést vezetett, azon is megsérült a hetedik percben...

Két játékvezető, az élvonbeli kerettag Jürgen Jansen, valamint a másodosztályú asszisztens Felix Zwayer ellen továbbra is folynak a vizsgálatok.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra 2004-05

A Bundesliga csapatai 2004-05
Minden, amit a bajnokságról tudni kell 2004-05



Szavazás

Ki lesz a Bundesliga bajnoka 2004-2005-ben?



Szavazás

Legfrissebb hírek

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
10 perce

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
34 perce

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
50 perce

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
1 órája

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
1 órája

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
1 órája

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
8 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
9 órája