Nem érték el a fél tucatot a spanyolok

2005.02.10. 20:42
Címkék
Hiába szerzett öt gólt San Marino ellen, a szurkolókat és a sajtót nem sikerült meggyőznie a spanyol válogatottnak. "Kevés" - áll öles betűkkel a csütörtöki Marca címlapján, míg a Mundo Deportivo csak egy szegletet szán első oldalán a nemzeti tizenegynek, és a következőt írja: "Nem érték el az áhított fél tucatot". Azért a csalódottság, mert egy nappal korábban az U21-es csapat játékosai 14-0-val küldték haza San Marinó-i kortársaikat.
Elképzelhető, hogy Luis Aragonés szövetségi kapitány már a kispadon érezte az általános elégedetlenséget, mert némi magyarázkodással vegyítette mondandóját. "Számomra sovány az eredmény, viszont legalább ezt az öt helyzetet belőttük, és jobbak is voltunk az ellenfélnél. Talán kicsit keveset indultunk meg mélységből, de én elégedett vagyok. Amikor nyer az együttes, elégedett az ember, noha még egy találatot jó lett volna bevinni. Persze ahhoz, hogy öt gólt szerezzen egy csapat, rengeteg lehetőséget kell kialakítania" - így Aragonés, aki egyébként nem bizonyult túl konzekvensnek, tekintve, hogy a sajtótájékoztató végén már arról beszélt, hogy az öt gólt nem kellene kritizálni, mert az voltaképpen szép teljesítmény.
A spanyol válogatottból mindössze Joaquín, Del Horno és a felnőttek közt most debütáló De la Pena kapott dicsérő szavakat az elemzőktől, viszont ennél is többet mond Gianpaolo Mazzának, a vendégek szakvezetőjének nyilatkozata: "Ez jó eredmény számunkra. Féltünk az utánpótlásmeccs után, ráadásul a helyi sajtó másról sem írt, mint hogy gólzáporos mérkőzést várnak a szurkolók. Megmutattuk, hogy nem lehet csak úgy leírni bennünket."

SPANYOLORSZÁG-SAN MARINO 5-0 (3-0)
Almería, 15 000 néző
V: Clark (skót). G: Joaquín (15.), Fernando Torres (33.), Raúl (43.), Guti (62.), Del Horno (76.)
SPANYOLORSZÁG: Casillas - Míchel Salgado, Marchena, Puyol, Del Horno - Joaquín, De la Pena (Guayre, 74.), Xavi, Luque (Guti, 46.) - Raúl (Villa, 46.), Fernando Torres
SAN MARINO: F. Gasperoni - Valentini, Andreini (B. Gasperoni, 55.), Albani, Della Valle - Bacciocchi, Domeniconi (Moretti, 72.), Vanucci, A. Gasperoni (Ciacci, 86.), Marani - Selva
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
6 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
6 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
6 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
7 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
7 órája