Mégis Baumgartner a befutó?

2005.02.10. 18:09
Címkék
A grandprix.com Formula-1-gyel foglalkozó internetes újság Baumgartner újra képbe került? címmel közölt írást ma arról, hogy a dán Nicolas Kiesa eddig nem tudta előteremteni a szükséges pénzt ahhoz, hogy ő lehessen a csapat második pilótája a holland Cristijan Albers mellett. A lap szerint mivel a Minardi nem szívesen vár Kiesára, újra tárgyalásokba kezdett Baumgartner Zsolt (képünkön) menedzsmentjével, és úgy tűnik, hogy mégis a magyar pilótáé lesz a másik Minardi autó a 2005-ös szezonban.

A grandprix.com ugyanakkor hozzáteszi: arról is hallani, hogy Paul Stoddart istállója egy másik dán versenyzővel, Robert Doornbosszal is kapcsolatban van, Doornbosnak ugyanis maradt némi "fölösleges" pénze, miután alulmaradt a Jordan egyik pilótaüléséért folyó versenyfutásban. A Baumgartner Team sajtóosztálya megkeresésünkre csak annyit közölt: a néhány nappal ezelőtti helyzethez képest egyelőre semmilyen új fejleményről nem tudnak beszámolni Baumgartner Zsolt jövőjével kapcsolatban.

Mint ismeretes, a tavalyi évet a Minardi színeiben végigversenyző magyar fiatalember menedzsmentje a Jordan csapattal tárgyalt egészen addig, amíg be nem jelentették, hogy a Midland csoport által felvásárolt csapat 2005-ben az indiai Narain Karthikeyannal és a portugál Tiago Monteiróval képzeli el a folytatást. A Mindardi ezután került újra képbe Baumgartnernél.

Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?


Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?


Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
6 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
6 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
6 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
7 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
7 órája