Fazekas Róbertet is meghallgatták Lausanne-ban

2005.02.10. 19:25
Címkék
Fazekas Róbert diszkoszvetőt (képünkön) hallgatta meg ma Lausanne-ban a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). (Annus Adrián egy nappal korábban jelent meg a bírák előtt.) Az athéni olimpiai aranyérmétől megfosztott atléta mellett tanúként a testület elé idézték Pikó Károlyt, Fazekas orvosát, illetve a vezető görög doppingellenőrt is.

Fazekast azért zárták ki utólag az olimpián, mert a doppinglaborban az előírt 75 milliliter helyett csak 25 milliliter vizeletet tudott produkálni. A védelem azt próbálja bebizonyítani, hogy ennek oka az őt ért megalázó, emberi méltóságát sértő bánásmód volt. Eva Maria Barki, Fazekas ügyvédje elmondta: a szabályok szerint az elégtelen mintaadás csak akkor minősül doppingvétségnek, ha nincs mögötte komoly indok.

A tárgyalás holnap folytatódik, ekkor Fazekas Róbert családtagjait is tanúként hallgatják meg.
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
6 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
6 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
6 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
7 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
7 órája