Nagy segítség a sportnak

2005.02.08. 22:44
Címkék
A Mol Rt. nagyszabású sajtótájékoztatót tartott a Városligeti Műjégpályán, ahol az idei esztendőre vonatkozó szponzori és mecenatúrai tevékenységéről adott információt a sajtó képviselőinek. A 2004-es esztendőben több mint 600 millió forintot jelentett ez a tétel a cég költségvetésében, s mint megtudtuk: ezúttal sem adták alább, több sportág életéből, számos kulturális program költségvetéséből, no és az egészségügy terén vállal oroszlánrészt az olajipari cég. A Mol Rt. úgy döntött, hogy további négy évre szponzori szerződést köt a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel (MKKSZ), amelynek hosszú ideje gyémánt fokozatú támogatója. Sőt Baráth Etele, az MKKSZ elnöke azt is elmondta, hogy a vállalat az egyéni támogatások mellett (a Mol segíti többek között Kovács Katalin, Vereckei Ákos, s az idéntől a világ- és Európa-bajnok Paksy Tímea, valamint az olimpiai bronzérmes Vajda Attila felkészülését) vállalta a 2006-os szegedi világbajnokság kiemelt támogatói szerepkörét. A cég mint a Magyar Olimpiai Bizottság szponzora a tavalyi athéni játékokon nyújtott remek teljesítményért kétmillió forint értékű üzemanyag-utalványt adott át az aranyérmet szerző sportolókat képviselő Vereckeinek és Kovácsnak, akik mellett megjelentek a vállalat további pártfogoltjai is, többek között a műkorcsolyázó Sebestyén Júlia, a Mol Dakar Team tagjai és a Gyulai Márton vezette magyar bobcsapat. Mint megtudtuk, még ennél is nagyobb területet fed le a vállalat a magyar sportéletben, hiszen szponzorálja a Mizo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapatát, Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnokot, a Majthényi Szabolcs, Domokos András négyszeres világbajnok vitorlásegységet, a Magyar Síszövetséget és alapító tagként a Bozsik Labdarúgó-akadémiát. A vállalat Héja Domonkos karmester tolmácsolásában ezen a napon útjára indított egy pályázatot is: a több tízmillió forinttal induló "Segíthetek? Mol Tehetségtámogató Program" célja, hogy tanulmányi, művészeti és sportterületen segítséget nyújtson a tehetséges fiatalok fejlődéséhez.
Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
18 perce

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
34 perce

Antonelli alatt megadta magát a Mercedes – Azeri Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
46 perce

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
50 perce

India lesz az országúti kerékpáros vb házigazdája 2032-ben

Kerékpár
1 órája

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
1 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
1 órája

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2 órája