Már nem elég a dobogó

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2005.02.01. 22:42
Címkék
A Renault-istálló tegnap Monte-Carlóban - többek között Max Mosley FIA-elnök előtt - bemutatta új R25-ösét, amellyel a csapat vezetőinek reményei szerint Fernando Alonso és új társa, Giancarlo Fisichella minden viadalon győzelmi eséllyel áll majd rajthoz.
Alonso (balra) és Fisichella tudja, hogy eredményei nagyrészt a két versenyre tervezett motortól függnek
Alonso (balra) és Fisichella tudja, hogy eredményei nagyrészt a két versenyre tervezett motortól függnek
Alonso (balra) és Fisichella tudja, hogy eredményei nagyrészt a két versenyre tervezett motortól függnek
Alonso (balra) és Fisichella tudja, hogy eredményei nagyrészt a két versenyre tervezett motortól függnek
Alonso (balra) és Fisichella tudja, hogy eredményei nagyrészt a két versenyre tervezett motortól függnek
Alonso (balra) és Fisichella tudja, hogy eredményei nagyrészt a két versenyre tervezett motortól függnek
"A továbbiakban nem elégszünk meg azzal, hogy dobogóra kerülünk, rendszeresen versenyeket kell nyernünk. Amióta kétezer-kettőben visszatértünk a Formula-1-be, évről évre megvalósítottuk aktuális tervünket. Biztosak vagyunk benne, hogy ez az idén sem lesz másképp" - fogalmazott az ünnepélyes leleplezésen Patrick Faure, a Renault elnöke.
A BAR, a McLaren és a Williams után tehát újabb istálló jelentette be, hogy célba veszi a Ferrari trónját, ám egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy valójában ki tud lépést tartani a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel. Az első néhány futamon várhatóan kiderül, melyik gárda "fenyegetőzésének" van alapja. "Mindenképpen jobban kell szerepelnünk, mint tavaly. Az idén semmi sem törheti meg a csapat belső nyugalmát, két kiváló pilótánk a garancia a töretlen fejlődésre" - mondta Flavio Briatore csapatfőnök.

Az előző évadban forrt a levegő Jarno Trulli körül: a Monacóban diadalmaskodó pilóta a Francia Nagydíjon az utolsó kanyarban csúszott le a dobogóról (Rubens Barrichello megelőzte), és emiatt megharagudott rá a csapat vezetősége. A későbbiekben alig szerzett pontot, és az utolsó versenyekre ki is tették a csapatból, amely az olasz mélyrepülése miatt a BAR-ral szemben elvesztette a konstruktőr-vb második helyét.
Alonso és Fisichella is bizakodó volt az R25-ös első tesztjei után, ám a két egyszeres futamgyőztes egyelőre óvatos, tart a többi csapattól. "Nehéz lesz javítani az előző évi vébé-helyezéseken. Ez az egyéniben a dobogóra kerülést jelenti, a csapatversenyben pedig az első kettő között kellene végeznünk. Nagy kihívás, de képesek megfelelni neki, hiszen a télen ezen dolgozunk" - fogalmazott Alonso.

Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?


Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?


Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

---- M ---- A
Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
15 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
51 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2 órája