A Benfica legjobb meccse

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2005.01.17. 21:08
Címkék
Régen látott csúcsforgalom alakult ki a tabella élén, az ország három nagy klubja egyaránt 31 pontot gyűjtve nézhet vissza a mezőnyre.
Ennek leginkább a Boavistát két vállra fektető Benficánál örülnek, a piros-fehérek ugyanis egy hete lépéshátrányba kerültek, miután alulmaradtak a Sporting elleni lisszaboni derbin. A mostani fordulóban azonban a városi rivális kikapott Madeirán a Nacionaltól, miközben a Portót sorrendben a harmadik döntetlenjét könyvelhette el."Igazság szerint azért kaptunk ki, mert nyerni akartunk - mondta a Sporting eltiltott edzőjét, José Peseiro helyettesítő Luis Martins. - Hiába állítottak ki tőlünk egy játékost, tíz emberrel is kitámadtunk, ez okozta a vesztünket."Az oroszlánosok magyarázata nem, a vereségük annál inkább motiválta a Boavista elleni rangadót valamivel később kezdő Benfica játékosait, akik főleg a második játékrészben tettek ki magukért, és méretes zakóval küldték haza a portóiakat. "Ez volt a legjobb mérkőzésünk ebben az évadban" - summázta tömören tanítványai produkcióját Giovanni Trapattoni, a Benfica trénere.Superliga
17. forduló. Vasárnap esti mérkőzések: Nacional-Sporting 3-2 (Adriano 18., 90., Emerson Nunes 21., ill. Liedson 60. - 11-esből, Custódio 62.), Benfica-Boavista 4-0 (Simao Sabrosa 40. - 11-esből, Nuno Gomes 58., 67., Mantorras 94.)
Az élcsoport: 1. Sporting 31 pont (37-23), 2. Porto 31 (22-10), 3. Benfica 31 (28-18), 4. Braga 30 (24-13), 5. Boavista 30 (20-21), 6. Marítimo 26
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
37 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
40 perce

Isak két góljával vezet a Liverpool az újonc otthonában

Angol labdarúgás
44 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
46 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
51 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
1 órája

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
1 órája