Most már van idő a Barcánál

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2005.01.11. 22:24
Címkék
Noha Joan Laporta néhány napja arról beszélt, hogy a Barcelona záros határidőn belül szerződtet legalább egy, esetleg két játékost is, kedden még mindig csak a nyilatkozatoknál tartott a katalán egyesület első embere.
"A Barca annyi időt szán az átigazolási lehetőségek mérlegelésére, amennyire szüksége van. Nem sietünk, az csak meggondolatlansághoz vezetne" - jelentette ki Laporta, amikor a mindig jól értesült helyi sajtó az Udinese csatáráról, Vincenzo Iaquintáról kérdezte. "Több vasat is tartunk a tűzben, és igen, az egyik lehetőség valóban Iaquinta megszerzése. Már felvettük a kapcsolatot az Udinesével, de semmi esetre sem jelenthetjük ki, hogy megállapodtunk volna" - magyarázta a presidente, aki szerint a Barca az idény végéig kérné kölcsön a 25 esztendős támadót, igaz, elővásárlási joggal együtt.
Ismét képbe került a Besiktast erősítő John Carew is, akit a spanyol sajtó a hét elején újfent öszszeboronált a gránátvörös-kékekkel. Per Arne Flod, a játékos menedzsere ugyanakkor cáfolta a megállapodást:. "Sem most, sem máskor nem tárgyaltunk a Barcelonával. Nincs miről írni ebben a témában" - így Flod.
A Király-kupa nyolcaddöntőjének keddi mérkőzései (Gramenet- Lleida, Recreatico Huelva-Sevilla) lapzártánk után értek véget, míg a többi találkozót ma és holnap rendezik.
Tv: a Sport2 ma 21 órától élőben közvetíti a Lorca-Atlético Madrid kupameccset

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
37 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
40 perce

Isak két góljával vezet a Liverpool az újonc otthonában

Angol labdarúgás
44 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
45 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
50 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
1 órája

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
1 órája