A Lyon lett az őszi első

K. Zs.K. Zs.
2004.12.18. 23:06
Címkék
Noha sorozatban harmadszor is döntetlent játszott, a bajnoki veretlensége megtartása (tíz győzelem, kilenc döntetlen) mellett az őszi bajnoki címet is megszerezte a címvédő Lyon. A 19. forduló péntek késő estére előrehozott mérkőzésén az OL hátrányból mentette döntetlenre a Marseille elleni rangadót.
Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Francia bajnoki tabella, fordulóról fordulóra
Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Francia bajnoki tabella, fordulóról fordulóra
A bajnok számára rémálommal ért fel a kezdés, hiszen egyik védője, Abidal úgy kényszerítőzött Luyindulával, mintha utóbbi a nyáron nem hagyta volna el a csapatot: az immár az OM mezében feszítő gólgyáros köszönettel lecsapott a rosszul hazafejelt labdára, és bár első lövése elakadt Puydebois kapusban, másodjára a hálóba talált. Kis időbe telt, mire az OL magára talált, majd kis szerencsére is szüksége volt, hogy kialakuló fölényét gólra váltsa: a bal oldalon meglóduló Wiltord középre adása után a menteni igyekvő Olembé úgy perdítette a labdát a becsúszó Govou lábára, hogy az onnan a dermedt Gavanon kapus mellett a bal sarokba vágódott. A második félidőben mindkét fél előtt adódtak helyzetek, így a döntetlen igazságosnak mondható.

Luyindula (fölül) fontos gólt szerzett egykori otthonában
Luyindula (fölül) fontos gólt szerzett egykori otthonában
Luyindula (fölül) fontos gólt szerzett egykori otthonában
"Nem dob fel a sok döntetlen, ettől függetlenül elégedett vagyok, mert szép őszön vagyunk túl" - értékelt Paul Le Guen, az OL edzője. "Az értékes, önbizalom-növelő egy ponton túl annak is örülök, hogy a játékosok betartották, amit kértem tőlük. Az utóbbi hetekben sok minden megváltozott a csapatnál, és én már érzékelem is e változások pozitív hatásait" - mondta Philippe Troussier, a marseille-iek nemrégiben kinevezett vezetőedzője.
Legfrissebb hírek

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
18 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
43 perce

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
1 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
1 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
1 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
2 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
3 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik