Adózás utáni nyereség

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.12.02. 21:39
Címkék
Állami pluszforrások felkutatásában Bakonyi Tibornál jobb "versenyző" nemigen akad a honi közéletben. Az Országgyűlés Sportbizottságának szocialista elnöke a hét elején aratta az első győzelmet, amikor a Parlament megszavazta a költségvetési törvényhez benyújtott módosító indítványát, melynek köszönhetően 1.7 milliárd forinttal egészült ki az eredetileg botrányosan alacsony sportbüdzsé.Bakonyi azonban nem lépett a fékre: tegnap újabb reményt keltő bejelentést tett: "Jó egymilliárdos az a keret, amelyet igyekszünk a magyar sport számára elérhetővé tenni. A személyi jövedelemadó egy százalékánál az Országgyűlésnek joga van egy kiemelt előirányzatot megjelölni. Ez idén a parlagfűellenes küzdelem volt, én pedig azt fogom javasolni, hogy jövőre az egészségjavítást szorgalmazó sportcélra különíthessék el a befolyó összeget. Ebbe sok minden belefér, ráadásul beszéltem már a miniszterelnökkel, a pénzügyminiszterrel és a kancelláriaminiszterrel is, valamennyien támogatják a javaslatot, s remélem, a költségvetéshez benyújtott módosító indítványhoz hasonlóan ez is négypárti hátszelet kap majd."E pénzhez a magyar sport ugyan csak 2006 januárjában juthatna hozzá, ám Bakonyi úgy vélte: "az év elején szinte nincsenek elérhető források, azaz ez akkor komoly injekció lehet."A képviselőt a sportpénzek ürügyén megkérdeztük arról is, hogy a korábban nagy port felverő MOB-üggyel kapcsolatban - az olimpiai bizottság hosszú idő után először nem szerepelt önálló sorként a költségvetési törvény tervezetében - mi várható a jövőben. "Miután sikerült az ágazatok közötti átcsoportosításokért folyó harcban megállni a helyünket, azaz több mint a duplájára növelni a sportra fordítandó összeget, következhet az ágazaton belüli elosztás - válaszolta Bakonyi Tibor. - Ha az Országgyűlés úgy dönt, hogy célzottan megjelöli a MOB-ot vagy a Nemzeti Sportszövetséget, akkor ez benne lesz a törvényben. Ha nem, akkor a kancelláriaminiszternek kell rendeletben szabályoznia, hogy a sportköltségvetésben melyik szervezetnek mennyi jut."Arra a felvetésre, hogy az idei 3.2 milliárdhoz képest a 2005-ös épphogy 2 milliárd vajon elegendő-e a szinten tartáshoz, a sportbizottság elnöke közölte: "Pontosan tudjuk, hogy ez még nem a kánaán, de ha levesszük azokat a kiadásokat, amelyeket az olimpia ürügyén kell fizetni, akkor a jövőre felhasználható összeg már nem hat annyira kevésnek. A kiindulási ponthoz képest pedig kifejezetten nagyot léptünk előre."
Legfrissebb hírek

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
35 perce

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
50 perce

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
1 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
2 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2 órája

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik