Aján újraválasztása magyar támogatás nélkül is valószínű

2004.12.01. 13:02
Címkék
Dr. Aján Tamás (képünkön), a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnöke keserűségét fejezte ki mai sajtótájékoztatóján azért, mert a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) elnöksége nem javasolja az újraválasztását az IWF jövő évi, centenáriumi kongresszusán és tisztújító közgyűlésén. A sportvezető - aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja - azt mondta: nem neheztel sem a hazai szövetségre, sem a hazai súlyemelő társadalomra, csupán arra a három emberre, akik szerinte "ígéretekkel és nyomásgyakorlással" érték el, hogy a MSSZ elnöksége megvonta tőle a bizalmát.

Aján hozzátette, az IWF alapszabályában nincs arra vonatkozó kikötés, hogy az elnökjelölteknek a saját nemzeti szövetségük támogatását élvezniük kell, így a MÚSZ döntése ebből a szempontból nem befolyásolja az újraválasztását. Annál is inkább, mivel elmondása szerint az utóbbi napokban 82 országból biztosították a támogatásukról. (Ez azt jelenti, hogy Aján Tamást minden bizonnyal újraválasztják majd.)

Az IWF tisztújító kongresszusát eredetileg március 3-án és 4-én tartották volna Budapesten, Aján Tamás azonban elmondta: ilyen légkörben nem szeretné, ha a magyar fővárosban rendeznék az eseményt. Ezért a közgyűlésre két-három héttel később kerül sor, az új helyszínt még nem választották ki.

Mint azt megírtuk, a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöksége november 23-án hozott határozatot arról, hogy nem jelölik Aján Tamást az IWF elnökének. Dolovai Tamás elnök azzal indokolta a döntést, hogy Athénban nem kaptak meg minden segítséget Ajántól, amikor három magyar súlyemelőt doppingvétség miatt kizártak a játékokról.

Az elnökség nyolc tagja szavazott Aján ellen, négyen nem értettek egyet a határozati javaslattal. Utóbbi négy - Dobos Béla, Faragó András, Bökfi János és Bobonka Gyula -, valamint Elek István társelnök lemondott tisztségéről. Az Athénban történtek miatt korábban Lantos Gábor, László Imre és Nagy Róbert lépett ki a vezetőségből.
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
12 perce

Meglepetés a fővárosban, a Paris FC alaposan elpáholta a Monacót

Francia labdarúgás
13 perce

A FIFA nem viszi Mexikóba az iráni válogatott vb-meccseit

Foci vb 2026
36 perce

Női kézi: Kovács Anett szerződést hosszabbított Esztergomban

Kézilabda
45 perce

Hosszabbításban nyertek a brassóiak, és egyenlítettek az Erste Liga döntőjében

Jégkorong
47 perce

A MAFC legyőzte a MEAFC-ot a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

A Tatabánya utolsó másodperces, üres kapus góllal verte meg az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben – videó

Kézilabda
1 órája

NB I: Ferencvárosi TC–DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik