Sacchi lehet a Real edzője

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.11.29. 21:04
Címkék
Meglepő hír szerepelt az olasz internetes lapok első oldalán: a Real Madrid felvette a kapcsolatot Arrigo Sacchival, aki a következő idénytől költözhet a spanyol fővárosba.
Mint ismeretes, a Del Bosque-éra befejeződése óta sem Queiroz, sem Camacho, sem García Remón nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért Pérez klubelnök egy igazi "nagy névre" vágyik. Sacchi ugyan egészségügyi okokból nem edzősködik, de a Real miatt állítólag hajlandó lenne újra leülni a kispadra.
Ha már az edzőknél tartunk, íme, még két aktuális hír: Ivan Ruggeri, az Atalanta tulajdonosa bejelentette, hogy bár a kék-feketék továbbra is nyeretlenek és utolsók a Serie A-ban, eszében sincsen megválni Andrea Mandorlini mestertől.
Melegszik viszont a pite Mimmo Caso, a Lazio trénere számára: a Cagliaritól hazai pályán elszenvedett vereség miatt a szurkolók és a klubvezetők is elfordultak tőle, és már megkezdődött a totó, hogy ki lesz az utódja: Giuseppe Papadopulo és Dino Zoff neve került elő eddig a leggyakrabban.
A hétvége rangadója, a vasárnap este lejátszott Inter-Juventus (2-2) után érthetően teljesen más volt a két tréner nyilatkozata: "Kezünkben volt a győzelem, amelyből végül két ok miatt lett csak döntetlen: a játékosaim a kétgólos előnyünk birtokában túlságosan megnyugodtak, és a hajrában képtelenek voltak felvenni az Inter ritmusát, ráadásul Vieri beállása teljesen megváltoztatta, dinamikusabbá tette az Inter támadójátékát - elemzett Fabio Capello, a Juve mestere, míg kollégája, Roberto Mancini a következőt mondta: - A hajrában kockáztattam a négycsatáros játékkal, de szerencsére az egész csapat annyira fegyelmezetten betartotta az utasításaimat, hogy bejött a merész húzás, sikerült egyenlítenünk."
Végül egy gyászhír: hosszú betegség után 59 éves korában elhunyt Ugo Ferrante, a Fiorentina és a Vicenza egykori játékosa, aki tagja volt az 1970-es vb-n ezüstérmet szerző olasz válogatottnak.
Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
1 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
2 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
10 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
28 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
47 perce

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
48 perce

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
58 perce

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik