Vajda kitart Vécsi mellett

Úgy tűnik, egyelőre semleges "vizeken" lapátol olimpiai bronzérmes kenusunk, Vajda Attila és csapattársa, a szintén athéni részvevő Joób Márton. A két versenyző az augusztusi ötkarikás játékok után nem sokkal döntött úgy, hogy szakít korábbi edzőjével: Vajda elhagyta Szabó Attilát, Joób Márton pedig nem folytatja tovább a munkát Ludasi Róberttel.
Persze, mindezt nem önszántukból tették a sportolók - egyesületük, a Démász-Szeged vezetői ugyanis kötelezték őket arra, hogy Szegeden, a klub alkalmazásában álló edzők irányításával folytassák pályafutásukat. Vajda és Joób is hallgatott a hívó szóra, és úgy képzelték, hogy korábbi nevelőedzőjükkel, Vécsi Viktorral dolgozhatnak majd tovább. A vezetők azonban egészen másként gondolkodtak, Vécsi helyett Boldizsár Gáspárt nevezték ki a két versenyző mellé. Ôk azonban kitartottak választottjuk mellett, és Vécsi vezetésével kezdték el az alapozást.
- Hogy becsapás vagy arculcsapás történt velünk? Talán mindkettő - mondta Vajda Attila az üggyel kapcsolatban. - Kezdeném azzal, hogy Marci és én is teljesen korrektül viselkedtünk a Szegeddel szemben. Amikor arra köteleztek bennünket, hogy hagyjuk el azokat az edzőket, akik nem az egyesülethez tartoztak, azonban az olimpiai részvételünket nekik köszönhettük, nos, akkor az első hívó szóra léptünk. Pedig ha tudjuk, hogy egyáltalán nem veszik figyelembe a kérésünket, akkor biztosan másként cselekedtünk volna.
- A helyzet tehát az, hogy az önök megkérdezése és bármiféle egyeztetés nélkül kijelölték edzőjüknek Boldizsár Gáspárt.
- Így történt. Az olimpia után még úgy tűnt, hogy ők is támogatják a mi elképzelésünket, ám egyik pillanatról a másikra más döntés született. Azt hiszem, nem az egyesület érdekeit, hanem személyes kívánalmakat tartottak szem előtt. Hangsúlyozom, Boldizsár Gáspárral semmi gondunk sincsen, mindössze nem vele akarjuk folytatni a felkészülést.
- Próbáltak tárgyalni erről az egyesület vezetőivel?
- Persze, hogy próbáltunk. Még azt is felajánlottuk, hogy nulla forintos státusba vegyék fel Viktort, ám erre sem voltak hajlandóak.
- Ha már a pénzt említette, úgy tudjuk, ön sincs túlfizetve.
- Havi negyvenötezer forint a keresetem. El tudja képzelni, hogyan lehet úgy edzeni, hogy közben nem tudom, mit fogok enni? Az eredményeket, a sikert elvárják tőlünk, de a nyugodt háttérről, a megfelelő körülményekről csak álmodozom.
- Gondolom, a mostani döntésével még ez sem lesz.
- Átmenetileg nem. Ha a mostani helyzetünket kellene jellemeznem azt mondanám: lógunk a levegőben. Amíg az időjárás engedte, vízre szálltunk, Viktor kivette a maradék szabadságát, és kölcsönmotorossal kísért minket. Most pedig egy barátunk, Bóka Ferenc van a segítségünkre a délelőtti tréningeken, hiszen az edzőnknek is meg kell élnie valamiből, így reggel nyolctól délután négyig dolgozik.
- Azt mondja, lógnak a levegőben. Elképzelhető, hogy mégis találnak valamiféle megoldást a Szegeddel?
- Nem tudom, erre talán a héten választ kapunk. Nagy a valószínűsége, hogy Marcival egyesületet váltunk, ám hogy melyik klubban folytatjuk a pályánkat, arról egyelőre még nem szeretnék beszélni. Tudja, nem hittem volna, hogy olimpiai bronzérmesként ilyen helyzetbe kerülök. Én vagyok az első szegedi kenus, aki olimpián érmet szerzett, és mindig alárendeltem magam az egyesületem érdekeinek. Most nagyot csalódtam, de legalább azzal az edzővel tudok készülni, akiben tökéletesen megbízom.