Révbe érhet a Werder

2004.11.23. 21:47
Címkék
Ha a Werder Bremen hetedik nekifutásra is megtartja az olasz csapatokkal szembeni hazai veretlenségét, és legalább egy pontot szerez az Internazionale ellen, közel kerül a nyolcaddöntőhöz, sőt, talán át is lépi a küszöbét, feltéve, ha győz, vagy ha a Valencia nem nyer az Anderlecht otthonában.
Ráadásul a sérült Lisztes Krisztiánt nélkülöző brémaiak nincsenek is rossz helyzetben, hiszen a háromfrontos harcban eddig az elitligában mutatták a legszebb arcukat. A BL-ben már három mérkőzést megnyertek (csak az Inter vendégeként hajtottak fejet), és ha behúzzák a negyedik strigulát is, már készülhetnek a tavaszi folytatásra. "Ez a célunk, mert akkor februárig nyugodtan figyelhetünk a Bundesligára, és megkezdhetjük a felkapaszkodást" - mondta Klaus Allofs sportigazgató.
A remélt győzelmet Schaaf edző gyakorlatilag a legerősebb felállású együttesével harcolhatja ki, egyedül az edzésen bokasérülést szenvedő Miroslav Klose neve mögött áll kérdőjel. Az Internél is csatárt kell pótolni: Adrianót eltiltása tartja távol Brémától, bár a már továbbjutott olasz együttes számára nincs különösebb tétje a találkozónak. Mellette a sérült Verón és Coco sem futballozhat, ugyanakkor Mihajlovicsnak még a Lazio-korszakból származó eltiltása letelt, és a Bologna elleni kupameccsen góllal jelentkező Vieri is mutatta, harcra kész.
Ha önerőből nem menne a Werdernek a továbbjutás kicsikarása, még mindig építhet az Anderlecht segítségére. A brüszszeliek szeretnék megszerezni első pontjukat, esetleg pontjaikat, és tekintve, hogy a Valenciából többek között Angulo és Albelda is hiányzik, nem esélytelen a küldetés teljesítése.

WERDER BREMEN (német)-INTERNAZIONALE (olasz)
Bréma, 20.45
V: Veissiére (francia)

ANDERLECHT (belga)-Ha a Werder Bremen hetedik nekifutásra is megtartja az olasz csapatokkal szembeni hazai veretlenségét, és legalább egy pontot szerez az Internazionale ellen, közel kerül a nyolcaddöntőhöz, sőt, talán át is lépi a küszöbét, feltéve, ha győz, vagy ha a Valencia nem nyer az Anderlecht otthonában.
Ráadásul a sérült Lisztes Krisztiánt nélkülöző brémaiak nincsenek is rossz helyzetben, hiszen a háromfrontos harcban eddig az elitligában mutatták a legszebb arcukat. A BL-ben már három mérkőzést megnyertek (csak az Inter vendégeként hajtottak fejet), és ha behúzzák a negyedik strigulát is, már készülhetnek a tavaszi folytatásra. "Ez a célunk, mert akkor februárig nyugodtan figyelhetünk a Bundesligára, és megkezdhetjük a felkapaszkodást" - mondta Klaus Allofs sportigazgató.
A remélt győzelmet Schaaf edző gyakorlatilag a legerősebb felállású együttesével harcolhatja ki, egyedül az edzésen bokasérülést szenvedő Miroslav Klose neve mögött áll kérdőjel. Az Internél is csatárt kell pótolni: Adrianót eltiltása tartja távol Brémától, bár a már továbbjutott olasz együttes számára nincs különösebb tétje a találkozónak. Mellette a sérült Verón és Coco sem futballozhat, ugyanakkor Mihajlovicsnak még a Lazio-korszakból származó eltiltása letelt, és a Bologna elleni kupameccsen góllal jelentkező Vieri is mutatta, harcra kész.
Ha önerőből nem menne a Werdernek a továbbjutás kicsikarása, még mindig építhet az Anderlecht segítségére. A brüszszeliek szeretnék megszerezni első pontjukat, esetleg pontjaikat, és tekintve, hogy a Valenciából többek között Angulo és Albelda is hiányzik, nem esélytelen a küldetés teljesítése.

WERDER BREMEN (német)
INTERNAZIONALE (olasz)
Bréma, 20.45
V: Veissiére (francia)

ANDERLECHT (belga)Ha a Werder Bremen hetedik nekifutásra is megtartja az olasz csapatokkal szembeni hazai veretlenségét, és legalább egy pontot szerez az Internazionale ellen, közel kerül a nyolcaddöntőhöz, sőt, talán át is lépi a küszöbét, feltéve, ha győz, vagy ha a Valencia nem nyer az Anderlecht otthonában.
Ráadásul a sérült Lisztes Krisztiánt nélkülöző brémaiak nincsenek is rossz helyzetben, hiszen a háromfrontos harcban eddig az elitligában mutatták a legszebb arcukat. A BL-ben már három mérkőzést megnyertek (csak az Inter vendégeként hajtottak fejet), és ha behúzzák a negyedik strigulát is, már készülhetnek a tavaszi folytatásra. "Ez a célunk, mert akkor februárig nyugodtan figyelhetünk a Bundesligára, és megkezdhetjük a felkapaszkodást" - mondta Klaus Allofs sportigazgató.
A remélt győzelmet Schaaf edző gyakorlatilag a legerősebb felállású együttesével harcolhatja ki, egyedül az edzésen bokasérülést szenvedő Miroslav Klose neve mögött áll kérdőjel. Az Internél is csatárt kell pótolni: Adrianót eltiltása tartja távol Brémától, bár a már továbbjutott olasz együttes számára nincs különösebb tétje a találkozónak. Mellette a sérült Verón és Coco sem futballozhat, ugyanakkor Mihajlovicsnak még a Lazio-korszakból származó eltiltása letelt, és a Bologna elleni kupameccsen góllal jelentkező Vieri is mutatta, harcra kész.
Ha önerőből nem menne a Werdernek a továbbjutás kicsikarása, még mindig építhet az Anderlecht segítségére. A brüszszeliek szeretnék megszerezni első pontjukat, esetleg pontjaikat, és tekintve, hogy a Valenciából többek között Angulo és Albelda is hiányzik, nem esélytelen a küldetés teljesítése.


WERDER BREMEN (német)-INTERNAZIONALE (olasz)
Bréma, 20.45
V: Veissiére (francia)

ANDERLECHT (belga)-VALENCIA (spanyol)
Brüsszel, 20.45
V: Övrebo (norvég)

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
2 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
2 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
2 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
3 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik