Nem hibázhat a Porto

Vágólapra másolva!
2004.11.23. 21:49
Címkék
Noha a Chelsea nyomát már bottal üthetik a maradék hármak, eddig egyiküknek sem kellett lemondani, a BL-beli folytatást jelentő második helyről.
Kilátásaik mindazonáltal nem egyformán rózsásak: a címvédő Porto például már ma este kieshet, ha kikap, sőt döntetlen esetén is pórul járhat - igaz, ahhoz a Paris Saint-Germainnek világraszóló győzelmet kellene aratnia Londonban. Egy biztos: a második hely sorsa ma este semmiképpen sem dől el.
A portóiak ráhangolódása nem a legjobban sikerült, hiszen a Boavista elleni városi derbin nemcsak a bajnoki veretlenségüket veszítették el (0-1), hanem Vítor Baía kapust is, aki combsérülése miatt nem lehet ott az életbevágóan fontos mai meccsen. A portugálok némi félelemmel tanulmányozzák az időjárás-jelentést: az érkezésükkor mért mínusz 12 fok nem ígér sok jót bemutatkozó moszkvai fellépésükre. A címvédő abban azért bízhat, hogy a CSZKA-t megviselte a minapi kudarc: az, hogy a finisben bukta el az orosz bajnoki címet.
A londoni meccs nem lesz különösebben fontos a hazaiaknak, ennek megfelelően José Mourinho menedzser pihenteti első számú kapusát, Petr Cecht, és a helyén Carlo Cudicininek ad lehetőséget. A sérült Rothent és Ljuboját nélkülöző PSG-t az első mérkőzés 0-3-ján túl a keddi France Football is óvatosságra inti. "Engem manapság ez a csapat nyűgöz le a leginkább. Erős a kerete, a tapasztalt Mourinhót imádják a játékosai. Nem tudom, hogy a bajnokságot-e vagy a Bajnokok Ligáját, de az egyiket bizonyosan megnyeri" - véli Gérard Houllier, a Liverpool egykori francia menedzsere. Érdemes hallgatni rá.

CHELSEA (angol)-PARIS SG (francia)
London, 20.45
V: Temmink (holland)

CSZKA MOSZKVA (orosz)-PORTO (portugál)
Moszkva, 18.30
V: Mejuto González (spanyol)

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
4 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
4 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
5 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik