Földingné visszatért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.11.20. 23:10
Címkék
A Budapest Sportiroda munkatársai megint kitaláltak valami jót: úgy döntöttek, hogy a tél küszöbén rendeznek egy utolsó megméretést a kihívást kedvelők számára.
A Balaton fővárosában szervezett "maratoni három részletben, két nap alatt" népszerű kezdeményezés, hiszen a zord idő ellenére ötszázan döntöttek úgy, kipróbálják, mire képesek a szombati 15, majd 6.1 kilométeren, hogy vasárnap már a félmaratoni távot gyűrjék le. Fagypont körüli hőmérséklet, erős szél és ragyogó napsütés fogadta 11 órakor a rajtvonalnál felsorakozókat. A férfiaknál a dunaújvárosi Ilisz Pál és a Budapesti Honvéd futója, Khoór Bence elsőként, kéz a kézben futott át a célvonalon, majd a páros a rövidebb távon is elhatározta, nem dönt az elsőség kérdéséről. A chipes időmérő készülék azonban kíméletlen volt, egy másodperces előnyt regisztrált Ilisznél. A nőknél egy nagy visszatérés szemtanúi lehettünk. Földingné Nagy Judit, a maratoni futás országoscsúcs-tartója hosszabb pihenő után indult versenyen - és győzött. Az este folyamán a futás szerelmesei a tervek szerint a maratoni futás másik hazai rekorderével, Szűcs Csabával is megbeszélhették a felkészülés titkait.Szezonzáró verseny, Siófok
Az állás az első nap után (15 és 6.1 km). Férfiak: 1. Ilisz Pál (Dunaújvárosi AC) 1:11:20, 2. Khoór (Bp. Honvéd) 1:11:21, 3. Várbíró (Mogyi SE Baja) 1:13:11. Nők: 1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 1:21:59, 2. Kostyál (ORTRI) 1:23:44, 3. Kovács K. (Micro SC) 1:24:34
Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
17 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
23 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
38 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
42 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
1 órája

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik