Balogh feledtetni akarja Athént

- Jó színe van.
- Ennyi még megmaradt az egyiptomi nyaralásból - könyveli el a bókot Balogh Gábor, a sydneyi olimpia ezüstérmes öttusázója.
- Egyébként hogy van?
- Furcsa érzés az átlagemberek életét élni, ugyanis most nem a sport tölti ki a napjaimat, elfoglalnak a hétköznapi ügyek, tennivalók.
- Nem is hiányzik a sport?
- Azért én nem álltam le! Már az olimpia után is lejártam focizni, futkorászni, no és rendszeresen erősítek, pingpongozok.
- Az asztalitenisz az új szerelme?
- Nem új ez a szerelem. Tatán sokat edzőtáboroztunk az asztaliteniszezőkkel, akik esténként tanítgattak, és futóedzőmmel, Serfőző Sándorral is gyakran ütöttem a labdát. Komolyabban barátom, Tóth Gábor kezdett el foglalkozni velem, és heti egy-két alkalommal játszunk. Nagy élmény volt az októberi asztalitenisz-gála, jó volt ekkora közönség előtt pingpongozni. Az öttusát pedig nem cserélem le, ott voltam a válogatott tápiószentmártoni lovastáborában is, élveztem a tereplovaglást. Szóval, nagyon jó fizikai állapotban vagyok.

- És a lekiállapota milyen?
- Most már az foglalkoztat, hogy január elején elkezdek edzeni, addig meglátom, hogy az egyesületemben és a szövetségben hogyan alakulnak dolgok. Bevallom, az olimpia után egy-másfél hónapig nagyon rossz volt. Alig mozdultam ki otthonról, mert csak így tudtam kivonni magam az olimpia hatása alól. Az újságok is Athénnal foglalkoztak, ha társaságba mentem, ott is szóba került az olimpia, ami, függetlenül a doppingügyektől, magyar szempontból sikeres volt. Számomra azonban nem, és ha ezzel szembesültem, marcangolt. Különösen a kettő együtt bánt, Sydney és Athén. Én a sydneyi ezüstérmet is kudarcként éltem meg. Ha úgy lettem volna második, hogy a semmiből bukkanok elő, talán örülök neki. Szóval, a négy évvel ezelőtti eredményt is nehéz volt elfogadni, hát még a mostani, érem nélküli szereplést.
- Komolyan mondja, hogy megelégedett volna egy éremmel? Alig lépett le a sydneyi dobogóról, máris az athéni sikert tervezgette.
- Sydney után valóban a győzelmet tekintettem célnak, de ez aztán átértékelődött, és Athénban már az éremnek is örültem volna. Hogy is mondjam? Azt akartam, hogy jól szerepeljek és a dobogón végezzek. Az volt a vágyam, hogy kitűnjek a mezőnyből, és aki dobogóra állhat, az már kitűnik, ugye?
- Mindkét olimpiát, a második és a nyolcadik helyet is kudarcnak nevezi. Mégis mi a különbség a kettő között?
- Sydneyben még fiatalos lendülettel, bátran vágtam neki a versenynek, és ez az idei évemet is jellemezte egészen az olimpia előttig. Akkor azonban valami történt, amit úgy tudok megfogalmazni, hogy kiégtem. Ezt nem vettem észre idejében, pedig figyelnem kellett volna rá. Fizikailag jó voltam, de valahogy semmihez sem volt kedvem. Korábban ennyire sosem voltam negatív.
- Visszatekintve hogy látja, mit lehetett volna tenni ez ellen az állapot ellen?
- Túl komolyan vettem az olimpiát, lazábban kellett volna. Persze, ugyanolyan keményen készülni, de nem egy lapra feltenni mindent.
- Augusztus huszonhatodikán, a verseny napján mit érzett?
- Hát ez az! Amikor reggel felkeltem, csak meredtem magam elé, mintha nem is az olimpián lennék.Talán elégedetté tettek az évközi jó versenyek? Nem tudom mi okozhatta, de nem voltam képes küzdeni. Tettem a dolgom, mindent megpróbáltam, de a tűz, a küzdés hiányzott belőlem az athéni olimpián. Annak azért örülök, hogy a lovaglásom jól sikerült, vert helyzetből fel tudtam jönni. Ám az idei eredményeimmel nem ilyen szereplésre voltam hivatott.
- Tegyük hozzá, a múltjával, a tehetségével sem… De ne feszegessük tovább az Athénban történteket, nézzük a jövőt! Ha januárban elkezdi az edzéseket, az újabb olimpiának is nekivág?
- Egy-két évig biztosan csinálom, jól akarok szerepelni néhány világversenyen, hogy bizonyítsak az athéni nyolcadik hely után. De újra harapnom kell, fejben kell megtalálnom régi önmagamat.