A PSV ismét nullázott

2004.10.30. 23:34
Címkék
Tovább tart a PSV augusztus 28. óta tartó, kapott gól nélküli sorozata, ugyanakkor a csapat az idei bajnokságban először nem tudott a kapuba találni, ebből pedig kitalálható, a listavezető csak gól nélküli döntetlenre volt jó Utrechtben.
Ugyanakkor ha azt nézzük, hogy az Utrecht az idén a másik két nagyot, a Feyenoordot és az Ajaxot már megverte a bajnokságban, nem is olyan rossz eredmény a 0-0."Végig küzdelmes volt a meccs, de sajnos az eső is hozzátette a maga részét a mérkőzéshez - mondta Fehér Csaba, aki végig a pályán volt a PSV-ben. - Talán mi közelebb álltunk a győzelemhez, voltak kidolgozott helyzeteink, csak sajnos nem tudtuk berúgni őket. De továbbra is veretlenek vagyunk, és ez a legfontosabb. Hogy mit szólok a góltalansági sorozatunkhoz? Érdekes, ugyanakkor meglepő, és nehéz rá magyarázatot találni. A két kapusunk, Zoetebier és Gomes felváltva véd, a hátsó sorunk olykor furcsa felállásban játszik, Utrechtben például Cocu volt a centerhalf, azaz az összeszokottságra biztosan nem fogható ez. Remélem, a jó forma keddre is megmarad, akkor a Rosenborgot fogadjuk a Bajnokok Ligájában, és ha nyerünk, a kezünkben lesz a továbbjutás kulcsa. A PSV az új rendszerben még sohasem ment tovább a csoportjából."Holland Casino Eredivisie
10. forduló: Utrecht-PSV 0-0
Roda JC-RKC Waalwijk 1-1 (Van Dijk 88., ill. Fuchs 7.)
Willem II-RBC Roosendaal 3-0 (Redan 68., Hadouir 72., Caluwe 78.)
Twente-Vitesse 1-4 (Christensen 90., ill. Frankel 35., Hofs 69., Knopper 81., T. Janssen 84.)

Az élcsoport:
1. PSV 23 pont (9 mérk.)
2. Feyenoord 22 (9)
3. AZ 18 (9)
Legfrissebb hírek

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
30 perce

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
55 perce

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
1 órája

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
1 órája

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
1 órája

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
1 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik