Kikaptak a magyar nők

2004.10.27. 21:38
Címkék
A tizenkettedik játéknap érkezett el az olimpián. A magyar nők azzal az amerikai válogatottal mérkőztek, amellyel a forduló előtt holtversenyben álltak a harmadik helyen.
Az első táblán Polgár Zsuzsa és Mádl Ildikó mérkőzött egymással. Ez a párosítás jó másfél évtizede még elképzelhetetlen lett volna (1988-ban és 1990-ben mindketten szerepeltek az olimpiai aranyat nyert magyar csapatban), ám mára gyökeresen megváltozott a helyzet. A legidősebb Polgár-lány már hosszú évek óta az Egyesült Államokban él és dolgozik, ezért úgy döntött, hogy idén már új hazája képviseletében ül asztalhoz. Kár, hogy megtette. Polgár ugyanis világossal, nagy csatában legyőzte Mádlt. De nem volt még vége. Sajnos Lakos Nikoletta sem járt szerencsével a harmadik táblán, így lett kettőből semmi. Gara Anita fél pontja pedig csak enyhíteni tudott a vereségen. A hölgyek ezzel kissé visszaestek, de két forduló még hátra- van, lehet javítani.36. olimpia, Calviá.

Férfiak. 12. forduló (érdekesebb eredmények): Magyarország-Szerbia-Montenegró 2.5:1.5 (Berkes Ferenc (2630)-Solak (2563) döntetlen, Kovacsevics (2556)-Gyimesi Zoltán (2613) döntetlen, Ruck Róbert (2562)-Markus (2555) 1:0, Koszics (2519)-Ács Péter (2521) döntetlen), Ukrajna-Lengyelország 2.5:1.5, Grúzia-Oroszország 2.5:1.5, Örményország-Egyesült Államok 2:2. Az élcsoport állása: 1. Ukrajna 34.5 pont, 2-3. Oroszország és Örményország 31-31, …13-18. Magyarország 28. Nők. 12. forduló (érdekesebb eredmények): Egyesült Államok-Magyarország 2.5:0.5 (Polgár Zs. (2567)-Mádl Ildikó (2369) 1:0, Gara Anita (2390)-Krush (2464) döntetlen, Zatonskih (2440)-Lakos Nikoletta (2359) 1:0), Grúzia-Kína 2:1, Franciaország-Anglia 2:1, Oroszország-Szlovénia 3:0. Az élcsoport állása: 1. Kína 27 pont, 2-3. Egyesült Államok és Grúzia 24-24, …7-9. Magyarország 22
Legfrissebb hírek

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
18 perce

Cseh labdarúgás: visszatér a válogatott korábbi csapatkapitánya

Minden más foci
20 perce

NFL: a Detroit lesz az egyik csapat, amely Münchenben játszik az ősszel

Amerikai sportok
41 perce

Marozsán ismét az első fordulóban búcsúzott Dubaiban

Tenisz
1 órája

Élet Amerikában, futball Kanadában – Sallói új lendületet kaphat pályafutásában

Légiósok
1 órája

Birkózás: Tiranában jön a második rangsorverseny, tizenkét magyarral

Birkózás
1 órája

Sportlövőink érmek reményében utaznak Örményországba

Egyéb egyéni
2 órája

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik