A szlovákok kiütötték a letteket

2004.10.10. 00:27
Címkék
Az erősen tartalékos lett csapat váratlanul gyors góllal jelezte, hogy Pozsonyban nem akar az esélytelen szerepében fellépni.
A 2. percben Laizans laposan meglőtt szabadrúgását Contofalsky szögletre tolta. Laizans beívelt szögletére a kapus rosszul jött ki, a labdát csak érinteni tudta, az ügyetlenkedő védők nem tudtak felszabadítani, és Lobanovs újabb beívelése után a szabadon álló Verpakovskis mellel levette és jobbal öt méterről kapásból bevágta a hálóba.
Egy percre rá két egyenlítési alkalmat szalasztott el a hazai csapat: előbb Michalik lövését mentette nagy szerencsével, lábbal szögletre Kolinko, majd a szöglet után Karhan fejese a lécen csattant. Ettől kezdve a lettek térfelén folyt a játék, de a jobbnál jobb helyzetek is kimaradtak. Kolinko kapus továbbra is a szerencse pártfogoltja volt, mert a 23. percben Németh Szilárd lövése a vetődő lett kapus lábáról vágódott ki, majd a 44. percben újra Németh lövését öklözte ki bravúrosan.
A második félidőre Dusan Galis szövetségi kapitány harmadik csatárként beküldte Reitert, és a csere szerencsésnek bizonyult: a 47. percben Reiter éles lövését követően Kolinkóról kipattant a labda, Vittek fejjel Németh elé passzolt, és a népszerű "Szili" a hosszú sarokba lőtt. Az 50. percben Michalik beíveléséből Reiter fejjel megszerezte a szlovák csapat vezető gólját, majd öt perccel később újabb gólnak örülhettek a hazai szurkolók: Gresko szabadrúgása után Karhan fejesét Kolinko még üggyel-bajjal kitenyerelte, de éppen Karhan elé, aki két lépésről a kapuba kotorta a labdát. A végeredményt szintén a wolfsburgi légiós állította be, midőn a 87. percben 17 méterről védhetetlenül bombázott a hálóba.

Vittek (fehérben) inkább a helyzetkihagyásban jeleskedett, csapattársai viszont az ô feladatát is elvégezték
Vittek (fehérben) inkább a helyzetkihagyásban jeleskedett, csapattársai viszont az ô feladatát is elvégezték
Vittek (fehérben) inkább a helyzetkihagyásban jeleskedett, csapattársai viszont az ô feladatát is elvégezték
A luxembourgi találkozó sem úgy indult, hogy a jóval esélyesebb csapat - Oroszország - kiüti a sokkal gyengébbet. A szbornaja ugyan az első félidőben is a kapuja elé szegezte ellenfelét, ám a szünetig egyszer sem rezdült meg Alija Besic hálója.
Nem úgy a fordulást követően, amikor az oroszok negyedóra alatt három gólt vágtak, és eldöntötték a találkozó kimenetelét. A csapat húzóembere Dmitrij Szicsov volt, aki három találatot ért el a végül összesen négyig jutó vendéggárdában. A házigazdák egyetlen lehetősége a 71. percben adódott, ám ekkor Vagyim Jevszejev a gólvonalról mentett.
A kötelező három pont megszerzése nyugtatólag hathat a szlovákok ellen hazai pályán csak döntetlenre (1-1) végző oroszokra, akik a Liechtensteinben elképesztő meglepetésre remiző portugálokhoz látogatnak Lisszabonba a következő fordulóban. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
37 perce

NS-infó: BL-csapat is érdeklődik Tóth Balázs iránt

Légiósok
54 perce

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

A FIDE is tagja lett a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének

Egyéb egyéni
1 órája

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2 órája

Világpolgár, aki nem fél a változástól – interjú Rodrigo Corralesszel

Képes Sport
2 órája

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
2 órája

Heti légiósprogram: Manchester United–Liverpool rangadó a Premier League-ben

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik