A csehek sem ponttalanok

2004.10.10. 00:23
Címkék
Tizenhatos környéki cseh szabadrúgásesővel kezdődött a románok elleni, prágai mérkőzés, az első nagy helyzet mégsem pontrúgás nyomán adódott: a 10. percben Baros futotta le a bal oldalon előbb Barcauant, majd Iencsit, de éles szögből, 11 méterről fölé lőtt. Közben Koller teljesen egyedül várta középen a beadást&
Közepes színvonalú húsz perc következett, neves játékosoktól származó fájdalmas hibákkal, a 30. percben pedig a játékvezető nagy tévedésével. Baros lódult meg ekkor újra, s bár utolérhetetlenül hosszan tolta meg a labdát, Lobont kétségkívül akadályozta. Rosetti ekkor még továbbot intett, négy perc múlva azonban már egy birkózást követően büntetőt ítélt, amelyet Koller gond nélkül értékesített.
A pártatlan néző a 46. percben Pancu kapáslövésénél fedezhette fel, hogy a románok is a pályán vannak. Anghel Iordanescu egy félidőn át "láthatatlan" csapata innentől kezdve gyakrabban felbukkant Cech kapuja előtt, a hazaiak egyre inkább kivárásra rendezkedtek be, igaz, közben Baros több helyzetet is elszórakozott. A Hollandia elleni kudarccal nyitó csehek első vb-selejtezőbeli győzelme megérdemeltnek mondható, a mérkőzés azonban összességében csalódást okozott. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
3 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
3 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
4 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
5 órája