Bútor: Nem adhattam fel ezt a versenyt

- Nehéz volt?
- Nagyon. És nemcsak az elmúlt három nap, hanem az egész hét - mondta Bútor Róbert. - Attól kezdve, hogy jó néhány, húsz kilométer fölötti gyorsasági szakaszon kellett végigmenni a tréningen két nap alatt, és ez az otthoni viszonyokhoz képest bizony szokatlan.

Nem remélt ilyen jó eredményt

- Megijesztette?
- Egy kicsit igen. Láttam a szűk utakat, egyik oldalukon sziklafal, a másikon szakadék, korlát pedig sehol.
- Milyen eredménnyel számolt akkor?
- Egyetlen percig sem tápláltam hiú reményeket, úgy gondoltam, hogy a huszonnyolcból körülbelül a tizennegyedik leszek a kategóriában. S hogy miért? Egyrészt, mert életem első világbajnoki futamán mindenképpen célba akartam érni, úgyhogy tudtam, nem fogok kockáztatni, másrészt Attilával egy évben egy versenyt megyek összesen, harmadrészt pedig a mi kis Saxónk - bár nagyon szeretjük - sajnos már nem toptechnika, inkább a megbízhatóságáról híres.
- Hogyan tudta megállni, hogy ne autózzon a maximumon?
- Először sehogy. Az első gyorsasági szakaszon nagyon vadul kezdtem, és sajnos meg is lett a következménye. Mind a két keréknyomban ott volt egy-egy szikla, rögtön kaptunk is két defektet. Azt hiszem, az volt az egyik fordulópontja ennek a versenynek: beláttam, hogy nem kell itt olyan gyorsan menni, mint otthon, itt nem ezen van a hangsúly.
- Volt olyan pillanata a viadalnak, amikor azt hitte, itt a vége?
- Többször is. Először a két defektnél, mert azt hittem, hogy amikor lecsúsztunk az útról, kiszakadt a futómű is. Aztán a harmincnégy kilométeres gyorsasági rajtjánál, amikor észrevettem, hogy nincs kormányszervó. El sem tudtam képzelni, hogy engem azon a szakaszon senki sem fog utolérni. Végül csak harminc másodperccel mentem ott rosszabbat, mint az előző körben, igaz, utána újra kellett éleszteni. Úgy elfáradtam, hogy a célban a tűzoltók azt hitték, meg fogok halni, úgyhogy még slaggal is lelocsoltak. ---- & ---- -