Aszfalt helyett olasz murva

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2004.09.30. 21:26
Címkék
Ciao, San Remo, buon giorno, Szardínia!Nagyot változott az olasz világbajnoki futam jellege tavaly óta: a kanyargós, aszfaltos hegyi utak helyett a hét végén murván zajlik a küzdelem. A helyszín pedig nem San Remo környéke, hanem Szardínia lesz. Új verseny, új pályák - és ami nekünk a legfontosabb: két magyar induló.
A világbajnoki mezőny az idén immár sokadszor (de most utoljára) száll harcba ismeretlen terepen. A rali központja az üdülőváros, Porto Cervo lesz, miközben a központi szervizparkot Olbiában rendezik be. Hogy ismerősek a helyszínek? Nem csoda, hiszen a viadal a korábbi években szerepelt a rali Európa-bajnokság programjában. A nagy nevek közül Markku Alen, Miki Biasion és Juha Kankkunen is megfordult (és nyert) a versenyen, legutóbb pedig a Peugeot pilótája, Harri Rovanperä aratott győzelmet Szardínián. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az oroszlánosok előnyben lesznek a helyismeret szempontjából, mivel a tavalyi útvonalból mindössze 12 kilométernyi gyorsasági szakasz szerepel a programban.

Annak ellenére, hogy fölényesen vezeti a világbajnoki pontversenyt, Sebastien Loeb legutóbb Walesben nem elégedett meg a pontszerzéssel - egészen az utolsó pillanatig harcolt a győzelemért Petter Solberggel. Abban a csatában végül veszített, de valószínűleg az olasz futamnak is hasonló szemlélettel vág neki: vagyis győzni akar. Loeb Cipruson és Törökországban már bizonyította, hogy murván is versenyképes, és most különösen fontos számára a győzelem, hiszen ha nyer, akár világbajnok is lehet Szardínián. Ehhez három ponttal többet kell szereznie, mint Solbergnek, illetve nem kaphat nála háromnál többet Markko Märtin, hétnél többet pedig Carlos Sainz.

A másik Citroen-pilóta, Sainz a rutinjának köszönhetően mindig jól szerepel az új versenyeken: az idén már nyert egyet Argentínában, és miért ne szerezhetné meg a második futamgyőzelmét éppen Olaszországban?!

Persze éppen ez a célja Solbergnek is, hiszen a norvégnak a tíz pont megszerzése az egyetlen esélye arra, hogy életben tartsa világbajnoki álmait. A címvédőnek Japán és Nagy-Britannia után sorozatban a harmadik futamgyőzelmét kellene megszereznie, és még ez sem elég, Loebnek rosszul kellene szerepelnie ahhoz, hogy Solberg reménykedhessen. Nem lesz könnyű ez a viadal a Ford pilótái számára. Märtinnek mostanában rengeteg gondja van, annak ellenére, hogy a harmadik helyen fejezte be a legutóbbi két viadalt. Az argentínai balesete óta úgy tűnik, Märtin mindig azt a néhány másodpercet veszíti el, ami győztessé tehet valakit.

Benik nem titkolja, tart a szûk szardíniai utaktól, amelyeket a rajtuk heverô kôhalmok tesznek kegyetlenné (Fotó: Meggyesi Bálint)
Benik nem titkolja, tart a szûk szardíniai utaktól, amelyeket a rajtuk heverô kôhalmok tesznek kegyetlenné (Fotó: Meggyesi Bálint)
Benik nem titkolja, tart a szûk szardíniai utaktól, amelyeket a rajtuk heverô kôhalmok tesznek kegyetlenné (Fotó: Meggyesi Bálint)
A magyar versenyzők nem pályáznak világbajnoki futamgyőzelemre (ez botorság is lenne, hiszen a gyári versenyzőkkel szemben semmi esélyük sem lehet), reménykednek viszont a tisztes helytállásban. A Benik Balázs, Rácz Bence duó a WRC-k mezőnyében méreti meg magát egy Ford Focus volánja mögött. A pilóta a tréning után bevallotta: nem lesz könnyű dolguk, a versenyvonal ugyanis szűk, kanyargós erdei utakon vezet, amelyek ráadásul rendkívül kövesek is.

A Bútor Róbert, Tóth Vilmos párosnak ez lesz az első világbajnoki futama, emiatt természetesen dupla intenzitással készül a kis piros Citroen Saxo legénysége. Bútor eléggé a mezőny végén rajtol, ami egyértelmű hátrány, mivel addigra a többiek már kiforgatják az útra a nagyobb köveket is. A pilóta amúgy sem akar kockáztatni, célja a Szuper1600-as Saxo célba juttatása. ---- 1 ---- A
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 perce

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
25 perce

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
47 perce

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
50 perce

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
55 perce

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
1 órája

Schmidt Ádám: Óriási a küzdelem azért, hogyan szólítsuk meg a fiatalokat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik