Hol van a tavalyi nyűg?

2004.09.28. 22:03
Címkék
Az Arsenal egy évvel ezelőtt nagyon elszúrta a BL nyitányát, az első három fordulóban csupán egy pontot szerzett.
Az idén ezt nem ismétli meg, az első mérkőzésén a PSV ellen már kiizzadt egy győzelmet, és ha szerdán a Rosenborgot is legyőzi Trondheimben, borítékolhatja a továbbjutását.
"Az első találkozón éreztük a tavalyi traumát, és ez rányomta a bélyegét a PSV elleni meccsünkre. Ám a teher lekerült a vállunkról, mert tudjuk, ha nyerünk, kiváló helyzetbe kerülünk, de ha kikapunk, akkor sincs veszve semmi" - fogalmazott Arséne Wenger, az Arsenal francia menedzsere. A szakember a repülésiszonyban szenvedő Dennis Bergkamp és a lábsérüléstől szenvedő Robert Pires szolgálatára sem számíthat, így a bal oldalon a Robin van Persie, Edu kettős egyik tagja kaphat szerepet. Sol Campbell sem éppen egészséges, a középhátvéd nemrég épült fel Achilles-ín-sérüléséből, ezért lehet, hogy inkább pihenteti őt Wenger.
A norvég bajnok az első játéknapon balszerencsés körülmények között kapott ki 2-1-re a Panathinaikosztól (a meccs nagy részében a norvégok irányították a játékot), és ha nem tesz csodát az "ágyúsok" ellen, roppant nehéz helyzetbe kerülhet. Ola By Rise edzőnek a taktika mellett azzal kell foglalkoznia, hogy a térdsérülésből lábadozó Orjan Berggel vagy nélküle küldje pályára csapatát.
Eindhovenben a két héttel ezelőtt Londonban Alex öngóljával vereséget szenvedő PSV arra törekszik, hogy pontszámban beérje a Panathinaikoszt. Erre jó esélye van, ha azt vesszük, hogy a Pana a legutóbbi nyolc BL-meccsét nem úszta meg kapott gól nélkül. Viszont az idén három tétmeccs után százszázalékos, igaz, mindhárom meccsét otthon játszotta. A hazai bajnokságban a PSV-nek is megy, a legutóbbi két fordulóban hat pontot szerzett, 7-0-s gólkülönbséggel.

PSV (holland)-Panathinaikosz (görög)
Eindhoven, 20.45
V: Plautz (osztrák)

Rosenborg (norvég)-Arsenal (angol)
Trondheim, 20.45
V: Meyer (német)
Legfrissebb hírek

Izlandra látogat a Tatabánya a kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
1 perce

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
3 perce

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
12 perce

A tekvandós Józsa Levente bronzérmet szerzett a Podgorica Openen

Egyéb egyéni
26 perce

Dán edzőkeringő a Ferencváros női kézilabdacsapatánál

Kézilabda
27 perce

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
28 perce

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
36 perce

A 20 éves Paul Seixas célja Tadej Pogacar legyőzése

Kerékpár
45 perce