Számításaink szerint

2004.09.25. 20:24
Címkék
Barrichello triplái. Rubens Barrichello pályafutása 12. rajtelsőségét szerezte meg Sanghajban, a Ferrari brazilja az idén harmadszor indulhat az élről. Rubinho az előző két szezonban egyaránt három-három pole-t szerzett, de egymás után kétszer még sohasem bizonyult legyőzhetetlennek az időmérőn. A Ferrarinak ez volt a tizedik szombati elsősége, Schumi, Barrichello felállásban ugyanennyiszer bérelte ki az első rajtkockát 2000-ben és 2002-ben. 2001-ben ennél is jobban ment a Scuderiának, akkori 11 rajtelsőségét pedig túl is szárnyalhatja, de ehhez már nem szabad hibáznia az utolsó két futamon.

Massa egyéni rekordja. Felipe Massa pályafutása legjobb edzéseredményét érte el, felülmúlva 2002-es ausztriai és magyarországi hetedik rajthelyét. A braziltól váratlan ez a helyezés, hiszen az idén csak harmadszor került be a legjobb tízbe.

Silverstone-i déja vu. Kimi Räikkönen a Brit Nagydíj óta először van az első sorban, Silverstone-t nem csak ő idézi, hanem a másik két éllovas is: július 11-én Räikkönen, Barrichello, Button volt a legjobbak sorrendje.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
2 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
2 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
3 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
3 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
3 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
3 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája