Most Trezeguet ül a padra

2004.09.24. 20:44
Címkék
Szombaton két mérkőzéssel kezdődik el a Serie A 4. fordulója, természetesen az a két gárda hozta előre a mérkőzését, amelyik kedden a BL-ben lép pályára.
Délután hétkor (tehát a megszokottnál egy órával később) a Bologna fogadja a Romát, amely meglehetősen tartalékosan érkezik a piros-kékekhez. Rudi Völler csapatában különösen a védelem lesz foghíjas, hiszen a már régóta hiányzó Chivu mellett most kidőlt a sorból Panucci és Mexés is, így a trénernek nem sok választása marad: alighanem a Cufré, Ferrari, Dellasz, Candela kvartettet küldi majd pályára.
Az igazi csúcstalálkozó a fél kilenckor kezdődő Juventus-Palermo csata lesz, hiszen a torinói zebrák pontvesztés és kapott gól nélkül állnak a táblázat első helyén. Fabio Capello edző ennek ellenére a győztes csapaton változtass, pontosabban a győztes csapat csatársorán változtass elvet tette magáévá, azaz várhatóan megint csavar egyet a támadók összetételén. Egy hete az Atalanta ellen a Trezeguet, Ibrahimovic duó kezdett, szerdán Genovában Trezeguet és Del Piero, úgyhogy logikusnak tűnik, hogy most az olasz és a svéd kezd, míg a francia a kispadon foglal helyet.

Trezeguet (képünkön) helyett Ibrahimovic és Del Piero kezd a Palermo ellen
Trezeguet (képünkön) helyett Ibrahimovic és Del Piero kezd a Palermo ellen
Trezeguet (képünkön) helyett Ibrahimovic és Del Piero kezd a Palermo ellen
"Azért szeretem a rotációt, mert így minden játékosom tud pihenni, és mindig a legjobb formában lévő lép pályára. Az idény eleji mérkőzések nagyon fontosak, ezért akarom, hogy a lehető legerősebb tizenegy játsszon. A Palermo kiváló csapat, nemcsak azért, mert remekül szervezett a játéka, hanem azért is, mert a játékosai egyenként is nagyszerű futballisták" - jelentette ki Capello mester a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján.
Ebből a sok nagyszerű palermói futballistából azonban egy - talán a legfontosabb - nem léphet pályra szombaton a Stadio Delle Alpiban: Luca Toni, az újonc szicíliai együttes gólzsákja izomhúzódás miatt szinte biztosan kihagyja az összecsapást. Egyelőre nem lehet tudni, hogy Guidolin szakvezető kit jelöl majd a helyére, de kiszivárgott hírek szerint az argentin Farias kerülhet a kezdőbe.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
5 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
5 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
6 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
6 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
6 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
6 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája