Ez bizony meleg volt


A második felvonás elején úgy tűnt, nem akarja nehézzé tenni saját maga számára a hét végét válogatottunk, hiszen még két sokkal keményebb ellenfél vár rá, és meglehetősen nagy luxus lenne felesleges energiát pocsékolni egy sokkal gyengébb ellenfél legyőzésére. Miután előbb 13:13-nál utolérte, majd - 19:17-ről fordítva - 20:19-nél megelőzte a mieinket Izrael, már egyre többen sejtettük: nehéz dolga lesz a Kochéknak.
Na de azt, hogy a győzelemért is izgulni kelljen, még ekkor is nagyon kevesen feltételezték. Pedig mikor 2:1-es izraeli vezetésnél és 19:19-nél jártak a csapatok, komolyan el kellett gondolkodnunk egy, az előre megtervezettől meglehetősen eltérő forgatókönyvön. Szerencsére azonban megemberelték magukat a magyarok, behúzták a szettet, majd a rövidített játékrészben 10:6-ig meneteltek. Akkor megint következett a szokásos hullámvölgy (10:10), de a végén a mieink vonulhattak le a pályáról győztesként. Bár kérdés, hogy ilyen játékkal, mire megyünk ezután…

Olykor azért remekül mûködött a magyar sánc, a képen a Grózer (balra), Szekeres, Kántor trió veri vissza sikerrel az izraeliek egyik támadását (Fotó: Czagány Balázs)
Finoman szólva sem erre számítottunk, mi az oka a gyengébb játéknak?
Garamvölgyi Mátyás szövetségi kapitány: "Nem tudom megmagyarázni. Nem tudtunk taktikusan nyitni, és ez teljesen összekuszálta a szálakat. A rossz szerva és a hasonlóan rémes nyitásfogadás pedig pánikot váltott ki a játékosokból. Nincs baj, de a Portugáliában megszerzett előnyt eljátszottuk. Most már meg kell nyernünk mindkét hátralévő meccset."
| Az állás | |||||
| 1. MAGYARORSZÁG | 4 | 3 | 1 | 11: 7 | 7 |
| 2. Portugália | 4 | 3 | 1 | 9: 7 | 7 |
| 3. Németország | 4 | 2 | 2 | 9: 7 | 6 |
| 4. Izrael | 4 | – | 4 | 4:12 | 4 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








