Répási hiba nélküli döntője

T. A.T. A.
2004.09.02. 23:06
Címkék
Az idei sorozat felén vannak túl a ralikrossz bajnokság résztvevői - ez azért lényeges, mert az idei szabályok szerint az első négy és a második négy viadalból is egyet lehet mínuszolni.
A divízió I-es kategóriában Répási Róbert viszonylag simán aratta le a babérokat, és a technika ördöge is megkímélte. Ez utóbbi ténynek nagy szerepe volt a sikerében, hiszen az ellenfelei ugyanakkor műszaki problémákkal küszködtek. Kotán Péternek a vasárnap reggeli szabadedzésen állt meg a váltója, Révész Tamás Corollájának motorjába pedig csak a harmadik selejtezőre tudtak "életet lehelni". Az A-döntőben így Répási Róbert mellől a szintén jó edzéseredményeket produkáló Harsányi Zoltán indulhatott az első sorból, mögülük pedig Révész és Kotán várta a lámpa szabad jelzését. A rajt után Répási meglógott, és rajt-cél győzelmet aratott, mögötte hárman küzdöttek egymással, amíg Harsányi ki nem szállt a csatából, mert tönkrement a váltója.A H-csoportban Móricz József egyenes ágon jutott a divízió I-gyel összevont A-döntőbe, Révész Bálint pedig a B-fináléból került ugyanoda, ám Móricz ellen ezúttal nem volt esélye. Az Euro2000-es géposztályban szintén izgalmasan alakult a finálé: ifjabb Bánkuti Gábor rajtolt az első helyről, ám Bognár Zsolt az első kör végén megelőzte. Nem örülhetett azonban sokáig a vezető pozíciójának, mert a rendkívül rutinos Bánkuti visszaelőzte, és megnyerte a viadalt. ---- T ---- D
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája