Magyar-orosz párharc a legjobb négy között

Vágólapra másolva!
2004.08.25. 22:09
Címkék
A sydneyi olimpia döntője ezúttal az elődöntőben ismétlődik meg: a várakozásoknak megfelelően az oroszokkal találkozunk a négy között.
Sapics (10) volt a négy közé jutó szerb válogatott egyik vezéregyénisége a spanyolok ellen
Sapics (10) volt a négy közé jutó szerb válogatott egyik vezéregyénisége a spanyolok ellen
Sapics (10) volt a négy közé jutó szerb válogatott egyik vezéregyénisége a spanyolok ellen
Sapics (10) volt a négy közé jutó szerb válogatott egyik vezéregyénisége a spanyolok ellen
Sapics (10) volt a négy közé jutó szerb válogatott egyik vezéregyénisége a spanyolok ellen
Sapics (10) volt a négy közé jutó szerb válogatott egyik vezéregyénisége a spanyolok ellen
Két negyedig volt esélyük a németeknek, de akkor is látszott, hogy nem igazán képesek lépést tartani Gorskovékkal. A második hét perc során, 3-2-nél még az egyenlítésért adogattak emberelőnyben a germánok, ám a kapufa élét találták el, akárcsak 4-2-nél - onnan pedig nem volt megállás, Zinnurovék végül 12-5-re nyertek.

A másik negyeddöntő is egyesélyesnek tűnt a "bemenetkor": a szerbek már a tavalyi világbajnokságon is miszlikbe aprították az akkor házigazdaként küzdő spanyolokat, s most, semleges pályán pláne esélyesebbnek számítottak. A hispánok csakis abból indulhattak ki, hogy ha minden kínálkozó alkalmat kihasználnak (mondjuk emberelőnyeik nyolcvan százalékát), a szerbek pedig elkezdenek rontani, akkor a szokványos "sikítós-kiabálós" hangulatban talán csodát tehetnek. Nos, öt percig tartották magukat, elvégre az első két előnyüket kihasználták, ám már ekkor is látszott, a hátsó alakzatok szilárdsága abszolúte nem a "rolláni" korszakot idézi. A csupán a kispadról drukkoló kapusfenomén az első védések alkalmával még nagy ünneplésben részesítette Andreót, utóbbi azonban eztán két akciógólnál is hiába kereste a labdát, majd amikor a harmadik fór kimaradt a túloldalon, miközben Ikodinovics kihasználta a szerbek első lehetőségét, érződött, indul az úthenger.

A második rész a spanyolok lassú begyűrődését ígérte: újabb előnyöket hibáztak el, miközben Sapics és Szavics egyaránt biztos kézzel tette be a labdát hat az öt ellen, így a félidőben 5-2-re vezetett a Manojlovics-gárda.
Apróbb reménysugár csillant a hispánok előtt a harmadik felvonás elején, amikor Csirics elönzőzött egy fórt, Daniel Moro pedig néhány lóba után átrakta a labdát az előtte álló védőn és kapuson is (s lett 6-2 helyett 5-3). Akciógólt ugyan továbbra sem tudtak elérni a spanyolok - kapufa és Pérez védett centerezése volt a mérlegük -, a kubai óriás ugyanakkor szállított egy emberelőnyt, amit időkérés után Molina behúzott a kapufától: az üvöltés közben dagadó nyaki ütőerek mindenesetre izgalmas folytatást sejtettek. S miután a szerbek agyonadogatták a labdát kettős emberelőnyben, majd elhibáztak egy szimpla fórt is, egészen parázs hajrá elé néztünk az utolsó hét percben (5-4).
A szerbek pedig kezdhették fogni a fejüket: Pérezről teljes joggal küldték ki Szavicsot, Hernández pedig óriási gólt lőtt a szélről - sőt, 5-5 után támadhatott a Jané-legénység, ám túl sokra nem jutott. Ez volt a kulcsmomentum: átellenben Sapics lerázta magáról az emberét, és akciógólt lőtt a szélről, majd egy előnyt is berakott hamarjában - visszabillentve a meccset az eredeti medrébe (7-5). A spanyolok a következő négy fórjukat elrontották (hármat az utolsó percben), a kispadról "csivitelő" Rollán piros lappal köszönt el a nemzetközi színtértől, avagy csinos kis összecsapás lesz a másik elődöntős meccs, amelyben a görögök a szerb-montenegróiakkal találkoznak.


Szavazás

Elégedett férfi pólósaink athéni aranyérmével?

---- E ---- A
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
14 perce

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
24 perce

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
41 perce

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Női futball-Eb: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
1 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
2 órája

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik