Sebastien Loeb triplázott

TÓTH ANITA jelenti TrierbőlTÓTH ANITA jelenti Trierből
2004.08.22. 21:09
Címkék
A megbízhatóság volt a legfontosabb az OMV Német Rali záró napján, hiszen a hét gyorsaságit jóformán szerviz nélkül kellett teljesíteniük a pilótáknak. Pontosabban három szakasz után kaptak húsz percet a tankolásra és a kerékcserére, ám az autón a két versenyzőn kívül csak két szervizes dolgozhatott, kizárólag azokkal az alkatrészekkel és szerszámokkal, amelyek a kocsiban voltak.A Citroennek azonban ez sem okozott gondot - Sebastien Loeböt ezentúl hívhatnánk akár "Mr. Német Ralinak" is, hiszen a viadal hároméves történetében eddig csak neki sikerült nyernie Trier környékén. Ráadásul az idei ötödik futamgyőzelmével növelte előnyét az összetettben. Sokáig úgy tűnt, hogy csapattársával, a visszavonulását fontolgató Carlos Sainzcal kisajátítják a dobogó első és második fokát, ám utóbb a spanyolnak meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.Francois Duval ugyanis már szombaton este (a lapzártánk után véget ért szuperspeciálison) átvette a második helyet, amelyet aztán meg is tartott a leintésig. A belga szerint pályafutása eddigi legjobb eredménye elsősorban annak köszönhető, hogy ez a viadal (az időjárás és a pályák) nagyon hasonlított azokra, amelyeket pályafutása kezdetén hazájában megszokott. Csapattársa, Markko Märtin negyedikként érkezett célba, ezzel felzárkózott a pontverseny második helyére.A további pontszerző helyeken a két Peugeot-pilóta, a 307 WRC-vel korábban még sohasem versenyző Cedric Robert és a rutinosabb Freddy Loix, valamint a skodás Tony Gardemeister és a subarus Mikko Hirvonen ért célba.Az N-csoportban Xavier Pons megőrizte első helyét, ám az összetettben továbbra is az OMV-pilóta, Jani Paasonen vezet. ---- O ---- A
Legfrissebb hírek

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
17 perce

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
18 perce

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
29 perce

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
41 perce

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
1 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
1 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2 órája