Igazi bemutató volt

Vágólapra másolva!
2004.08.16. 20:39
Címkék
Különös jelenetnek lehettek szemtanúi a vasárnapi női országúti mezőnyverseny célba érkezésénél a szurkolók. A másodikként a célon áthajtó német kerekes, Judith Arndt ugyanis középső ujját felemelve jelezte, valamivel nagyon nincs megelégedve.
Nem mondta, de nyilván gondolta: „Az ezüstérem az enyém, ez pedig az önöké, uraim!”

Sokan azt hitték, hogy a győztes ausztrál Sara Carrigannel volt valami afférja, de az arrafelé ácsorgó német szövetségi vezetők pontosan tudták: a "bemutató" nekik szól. Méghozzá azért, mert Arndt mellett a versenyre Angela Brodtkát nevezték második németként, nem pedig Petra Rossnert. Utóbbi mellett szólt volna, hogy az idén ő nyerte a német bajnokságot, s Arndt szerint vele együttműködve megszerezhette volna az aranyérmet. Hozzá kell tenni, hogy ebben az ügyben Arndt kisasszony nem teljesen elfogulatlan, ugyanis Rossner nemcsak csapattársa, hanem élettársa is.
A Német Kerékpáros-szövetség vezetői persze nem a melegkapcsolat miatt hagyták otthon, hanem mert úgy vélték, Rossner inkább sprinter, akinek az olimpiai pálya nem feküdt volna. Az ezüstérmes ezzel ugyan tökéletesen nem ért egyet, ugyanakkor később, már lehiggadva elismerte: nem viselkedett megfelelően.
Csak emlékeztetőül: a német sportban már volt egy hasonló bemutató, Stefan Effenberget emiatt zavarták haza az 1994-es futball vb-ről.
Legfrissebb hírek

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
10 perce

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
13 perce

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
29 perce

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
39 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
57 perce

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik