Tereprali: Ezúttal Ácsék borultak

T. A.T. A.
2004.08.05. 20:21
Címkék
Az autósoknál a nagyöreg Jean-Louis Schlesser szakaszgyőzelmet aratott a harmadik Urgüp körüli hurokszakaszon, ám az összetettben továbbra is a másik rutinos róka, Bruno Saby vezet.
A motorosoknál a chilei Carlo de Gavardo az utóbbi napokban megtáltosodott, olyannyira, hogy egyre nagyobb előnnyel vezet az összetettben az első napokban brillírozó Jean Brucy előtt. A magyarok közül a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó a 16. helyen teljesítette a csütörtöki szakaszt, méghozzá az utolsó helyről indulva. A szervizcsapat munkáját dicséri, hogy szerdán este két félig roncs Nissan állt a táborban (Kis borult, Ács autójának pedig leamortizálódott a hátsó futóműve), ám csütörtökre mindkettőt gatyába rázták annyira, hogy nemcsak Kis, hanem Ács László is el tudott rajtolni. A magyar pályákra nagyon hasonlító erdei utakon Kisék tempósan közlekedtek, ám néhány percet eltöltöttek azzal, hogy talpra rángatták Ácsékat, akik túl gyorsan érkeztek egy bukkanóhoz, és fejtetőre tették a dízel Pick-Upot. Úgy tűnik tehát, mindenkinek "kijut a jóból" ezen a viadalon, szerdán ugyanis Ácsnak kellett megtennie ezt a szívességet, amikor Kisék borultak.A lényeg azonban az, hogy mindketten folytatni tudják a török Világkupa-viadalt, amely Ácsnak az első ilyen jellegű megméretése. ---- O ---- 5
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája