Borítékok az ajtók alatt

- Ön szerint közreműködhet egy bíró két egymást követő olimpia döntőjében is? - tettük fel a kérdést a kiváló magyar röplabdabírónak, Hóbor Bélának, aki a sydneyi ötkarikás játékok fináléjában másodbíróként volt jelen, ezenkívül kétszer vb-n és Világkupán, háromszor Eb-n, kilenc alkalommal pedig Világligán fújt már.
- Nem tudom, de ez a történet számomra nem erről szól. Az már hatalmas csoda, ha az ember ott lehet a világ legfontosabb sporteseményén, hiszen ez mindössze húsz játékvezetőnek adatik meg. Az igaz, hogy két hétig kőkeményen kell dolgozni, de megéri. Az olimpia előtti időszak nemcsak a játékosoknak, hanem a bíróknak is hasznos. Itt ismeri meg az ember azokat a röplabdázókat, akikkel majd a játékokon találkozik.
- Beszéljünk egy kicsit Sydneyről. Számított rá, hogy ön lesz a finálé egyik játékvezetője?
- Nem igazán bíztam benne. Annál is inkább, mert szombaton én vezettem a Brazília-Egyesült Államok női bronzmeccset, és nem nagyon szokott előfordulni, hogy ezek után az utolsó napon is számítsanak az emberre. Meglepődtem, ugyanakkor nagyon boldog voltam.
- Mikor derül ki, hogy ki milyen meccset vezet?
- Minden nap az utolsó mérkőzés után összeül a bizottság, elemzi az aznapi teljesítményeket, figyelembe veszi az egyéb szabályokat, mint például, hogy a saját kontinenséről származó együtteseknek ne vezessen mérkőzést egy játékvezető, majd éjszaka becsúsztat valaki az ajtó alatt egy borítékot a másnapi küldéssel. Reggel értekezlet, amelyen összegezzük az előző nap mérkőzéseinek bizonyos pillanatait, jókat, rosszakat egyaránt. Athénban például az utolsó találkozó kilenckor kezdődik, így csak késő éjjel derül ki, hogy kinek mi lesz a másnapi feladata.
- Akkor tehát még fogalma sincs, milyen derbiken vezet majd Görögországban?
- Azt még sejteni sem lehet. Tizedikén utazunk, és a tizenharmadikán tartandó értekezleten hozza nyilvánosságra a bizottság, kinek mi lesz a következő napi feladata.

- Minden bíró hasonló számú mérkőzésen bíráskodik?
- Nem igazán. A pillanatnyi forma dönt. Én például Sydneyben tizenegy találkozón kaptam szerepet, míg volt olyan kollégám, aki csak öt összecsapáson tevékenykedett.
- Kis túlzással hétről hétre látja a világ legjobbjait. Mit gondol, hol tart a magyar röplabdázás?
- Most van egy jó válogatottunk, de nagyon fontos lett volna, hogy induljunk az Euroligában. A barátságos meccsek nem sokat érnek, tétmérkőzéseken edződik igazán egy csapat.
- Igen, de bizonyára ön is tudja, hogy a Magyar Röplabdaszövetség anyagi helyzete finoman szólva is vetekszik a templom egeréével…
- Nézze, én nem vagyok gazdasági szakember, de azt a legkönnyebb mondani, hogy nincs pénzünk. Éppen a pénzszerzés a feladata az ott dolgozó embereknek. Ez a válogatott több törődést igényel. Nagyon szeretném, hogy a 2001-es Európa-bajnokság után végre a magyar válogatott szurkolójaként is ott lehessek egy világversenyen.
- Most jó esélyünk van, hogy újra kontinesbajnokságon vegyünk részt…
- Igen, de megint előjön a probléma, hogy kevés tétmecscset játszunk. Az ellenfeleink mind részt vesznek valamilyen sorozatban. A németek a már emlegetett Euroligában, a portugálok pedig a Világligában szerepeltek.
- Evezzünk kellemesebb vizekre: mi volt a legemlékezetesebb élménye a bíráskodása alatt?
- Az olimpiai döntőt semmi sem múlhatja felül, azonban van még valami, ami mély nyomot hagyott bennem: 1995-ben vezettem Dél-Amerikában egy Brazília-Olaszország Világliga-meccset. Arra is emlékszem, hogy nyertek az olaszok, de igazán a hangulat fogott meg. Huszonhétezer fanatikus brazil drukker verte a dobokat.