Viharos szél miatt halasztás

2004.07.31. 22:27
Címkék
A Rostock mellett zajló repülőhollandi-világbajnokság harmadik napján mindössze egy kört tudott megtenni a mezőny, amikor a rendezők a rendkívül erős szél miatt lelőtték a futamot.
Ugyan a világbajnoki címvédő Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős épp az első helyen állt, ám mint a kormányos elmondta, nem bánták meg a zsűri döntését, mivel időközben leszakadt az egyik trapézuk.

Majthényi (elöl), Domokos: második (Fotó: Tumbász Hédi)
Majthényi (elöl), Domokos: második (Fotó: Tumbász Hédi)
Majthényi (elöl), Domokos: második (Fotó: Tumbász Hédi)
A vb-résztvevők között egyébként nagy pusztítást végzett a vihar, több árboc eltörött, de szinte minden hajó kisebb nagyobb szerelésre szorul. A magyar egység három futam alapján a második helyen áll a dán Bojsen-Möller testvérpár mögött. A Balatonon a nagyhajós országos bajnokság pályái közül egyedül Csopakon tudtak futamot rendezni, így az első kanyaron mindössze négy hajóosztály jutott túl.

REPÜLÔHOLLANDI-VILÁGBAJNOKSÁG, ROSTOCK-WARNEMÜNDE. Az állás 3 futam után: 1. Jorgen Bojsen-Möller, Jacob Bojsen-Möller (dán) 4.0, 2. Majthényi Szabolcs, Domokos András (magyar) 5.0, 3. Dale, Cole (brit) 18.0

AUDI-KUPA NAGYHAJÓS OB, BALATONFÜRED. Arcadom Nagydíj. Asso99 (1 futam): 1. A.P.C. (kormányos: Vadnai Péter) 1.0, 2. Peecasso (k: Szilvássy Attila) 2.0, 3. Fiji (k: Litkey Bence) 3.0. 8M OD: 1. Raiffeisen.hu (k: Pfeningberger András) 1.0, 2. Zoll-Platz (k: Pallay Tibor) 2.0, 3. No Name (k: Fináczy Péter) 3.0. Sudár Regatta: 1. Sarlatán (k: Verebély Tibor) 1.0, 2. Főszél (k: Simon Gergely) 2.0, 3. Blue Jay (k: Simák Pál) 3.0. Scholtz 22: 1. Aventúra (k: Rauschenberger Miklós) 1.0, 2. Diego (k: Nagy R. Attila) 2.0, 3. Balusztrád (k: Belle Örs) 3.0
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
7 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
8 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
8 órája