Gubikék verhetetlenek

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2004.07.31. 23:15
Címkék
A strandröplabda országos bajnokság második fordulójának a kazincbarcikai strand adott otthont.
Vasicsek János főszervező a verseny előtt egy nappal még optimista volt, hiszen nyolc férfi és hat női páros indulását várta, ám a várakozást ismét csak alulmúlta a létszám. Az egy héttel korábbi első fordulóhoz képest pozitív volt a változás (mint ismeretes, Dombóváron hat férfi és két női kettős képviseltette magát), miután az uraknál bejött a jóslat, vagyis megvolt a nyolc pár, ám a hölgyeket a borsodi viadal sem hozta lázba. Az eddigi Kiss Bernadett Kiss Regina és Nyári Virág, Dambendzet Nathalie csapat mindössze a klagenfurti Grand Slam-versenyről sajnos idő előtt búcsúzni kényszerülő Nagy Krisztina, Pető Anita párossal bővült. Utóbbiak nem is hazudtolták meg magukat, hiszen az első forduló ezüstérmeseit, Nyáriékat 2:0-val intézték el, míg a Dunakeszi Kinizsi klubhoz tartozó Kiss-testvéreket három játszmában verték meg. Így tehát ők várhatják az élről a körmérkőzéses rendszerben lebonyolítandó női torna második napját.

Gubik János (képünkön) és Nagy Péter tartja a dombóvári formát (Fotó: Meggyesi Bálint)
Gubik János (képünkön) és Nagy Péter tartja a dombóvári formát (Fotó: Meggyesi Bálint)
Gubik János (képünkön) és Nagy Péter tartja a dombóvári formát (Fotó: Meggyesi Bálint)
A férfiaknál már jóval bonyolultabb volt a helyzet, hiszen a dombóvári első körrel ellentétben két csoportba osztották az indulókat. A B jelű kvartettben fejeződtek be előbb a küzdelmek, a Rácz László, Buday Balázs kettős simán nyert a Schildkraut Krisztián, Mészáros Dömötör duó ellen. Mivel ez utóbbiaknak ez volt a harmadik vereségük, csak álmodhatnak a vasárnapi elődöntőről. A mérkőzés előtt Buday Balázs azt mondta, egyetlen taktikájuk van: nyerni kell minden áron, hogy az elődöntőben elkerüljék az eddig ragyogóan teljesítő, az első tornát győzelemmel záró Gubik János, ifj. Nagy Péter párost. ---- L ---- F
Legfrissebb hírek

Történelmi mélységben Brazília; Haaland elképesztően teljesít – statisztikák

Foci vb 2026
5 perce

Mexikó nem változtatott, az angoloknál bekerült Quansah, Gordon és Saka is a kezdőbe

Foci vb 2026
19 perce

„Ha tehetném, most én is ott lennék a norvég utcákon” – Erling Haaland a brazilok kiütése után

Foci vb 2026
28 perce

Egyet fejjel, egyet átlövésből – videókon, ahogy Erling Haaland hazaküldte Brazíliát

Foci vb 2026
42 perce

Hétfői sportműsor: portugál–spanyol csúcsrangadó a vb-nyolcaddöntőben

Minden más foci
49 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
53 perce

A belga kapitány reagált Balogun felmentésére: szerinte a FIFA-nál április 1. lehet

Foci vb 2026
1 órája

Norvégia kiejtette Brazíliát, ott van a negyeddöntőben!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik