A nagy hármas a befutó?

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
2004.07.30. 20:32
Címkék
Nyolcvannegyedszer rendeznek első osztályú bajnokságot a román labdarúgásban.
Ötévnyi pokoljárás után visszatért az élvonalba a kolozsvári futball, a CFR-Ecomax a temesváriak ellen kezdi a pontvadászatot. A kincses város együttesének történelmében nem az egykori KAC az egyetlen "magyar pont", a csapat tulajdonosa, Pászkány Árpád kolozsvári magyar üzletember.A CFR mellett még négy gárdát vonultat fel az erdélyi labdarúgás, de az FC Brasov, a Poli-AEK Timisoara, a Gloria Bistrita és az Apulum Alba Iulia közül egyik sem jelentkezhet főszerepre az A-osztályban. Nyíltan csupán négyen célozzák meg a bajnoki címet és a nemzetközi kupaszereplést, ám meglepetésnek számítana, ha a rendszeres belső viszályoktól sújtott Universitatea Craiova képes lenne olyan egyenletes teljesítményre, amellyel beleszólhatna a három fővárosi sztárcsapat küzdelmébe. Így az idén is a Steaua, Dinamo, Rapid hármas között dőlhetnek el az igazán fontos kérdések, s már az is kisebb szenzáció lenne, ha valamelyikük leszorulna a dobogóról.A holt idény egyik érdekessége volt, hogy néhány napja lemondott Basarab Panduru, a Poli-AEK trénere, helyére a Steauával a román futball legutóbbi BL-szereplését jegyző Dumitru Dumitriu került. Egetverő szenzációként két nappal a rajt előtt Victor Piturca mondott le. A Steaua trénerének döntése talán az egész nyár legváratlanabb eseményét jelentette, hiszen úgy tűnt, hogy megbonthatatlan párost alkotnak Gigi Becali klubtulajdonossal. Csütörtök óta így az olasz Walter Zenga irányítja a katonacsapatot.A tévéközvetítések körüli hercehurca is slágertémának számított. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) felrúgta a korábbi szerződést a több millió dollárral adós Sportjogok Ügynökségével, s az új szerződést a Telesporttal kötötte meg, amely a fővároson kívül alig néhány kábeltévé-szolgáltató műsorcsomagjában szerepel. A négy évre kötött, a ligának összesen 26 millió dolláros bevételt jelentő szerződés alapján négy tévéadó osztozik a mérkőzéseken, a kiemelt találkozókat pedig az Antena 1 és a Román Televízió sugározza majd.A DIVIZIA A 2004-2005-ÖS KIÍRÁSÁNAK RÉSZTVEVÔI
Dinamo (1.), Steaua (2.), Rapid (3.), Universitatea (4.), Otelul (5.), Apulum (6.), National (7.), Poli-AEK (8.), Farul (9.), Arges (10.), Brasov (11.), Gloria (12.), Bacau (13.), Sportul (újonc), CFR-Ecomax (ú), Poli-Iasi (ú)
Zárójelben az előző idényben elért helyezést tüntettük fel.
Legfrissebb hírek

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2 perce

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
23 perce

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
29 perce

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
31 perce

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
42 perce

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
49 perce

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
1 órája