Honvéd: Gálhidi kettős győzelemre készül

2004.07.28. 15:12
Címkék
Gálhidi György, az UEFA-kupa selejtező visszavágójára készülő Budapest Honvéd vezetőedzője csak a győzelmet tartja elfogadhatónak a honap esti mérkőzésen. A tréner óvatosságra intett, hiszen az örmény visszhangok szerint a MIKA Asztarak csupán tudása 30 százalékát nyújtotta az első mérkőzésen, amelyet a Honvéd 1-0-ra megnyert. Ennek ellenére Gálhidi úgy érzi, hogy csapatjátékban és szervezettségben is felülmúlják az ellenfelet, ráadásul már afelkészülésben is előrébb tartanak, mint két hete, így mindenképpen kettős győzelemmel szeretnének továbbjutni.A mérkőzésre csütörtök este 20 órakor kerül sor az Üllői úton. A találkozót honlapunkon élőben figyelemmel kísérheti online tudósításunk segítségével.
Legfrissebb hírek

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 perce

Három századon múlt Tóth Anna továbbjutása 100 gáton az Eb-n

Atlétika
19 perce

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
24 perce

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
35 perce

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
1 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája