A Cowboy megint kilőtte ellenfeleit

A Cowboynak és Bossnak is becézett Armstrong sikerének értékét növeli, hogy pályafutását csaknem kerékbe törte a rák: 1996-ban here-, majd áttétes agyrákkal kellett megoperálni, de hihetetlen akaraterőről téve tanúbizonyságot nem csupán felépült a betegségből, hanem hamarosan a világ legjobbjává is vált. Armstrong és a Tour kapcsolata persze jóval korábban kezdődött, hiszen 1993-ban 21 éves, 9 hónapos és 23 napos korában ő volt a legfiatalabb, aki - a II. világháború utáni korszakban - szakaszt tudott nyerni (Verdunnél) a Tour de France-on. Aztán 1995-ben Limoges-ban is győzött, ez volt az a híres etap, amelyet néhány nappal korábban elhunyt motorolás csapattársa, Fabio Casartelli emlékének ajánlott. Armstrongot ekkoriban elsősorban egynapos-specialistának könyveltük el, hiszen ezekben az években nyert mezőnyversenyben világbajnokságot (Oslóban, szakadó esőben) és néhány klaszszikus viadalt is.

A rák miatt a teljes 1997-es évet kihagyta, de 1998 második felében nagyszerű eredményekkel tért vissza: negyedik lett a Vueltán és a vb-n is. A következő hat év története meglehetősen közismert: a US Postal kapitányaként Lance egymás után hatszor nyerte meg a Tourt, igaz, az év többi viadaláról szép lassan "megfeledkezett". Az amerikainak gyakorlatilag nincs gyenge pontja, a hegyekben és az időfutamban egyaránt képes nyerni, ráadásul Julichtól Hamiltonig, majd Azevedótól Hincapie-ig bombaerős csapattársakra számíthatott-számíthat. (Ez az idén különösen bejött, hiszen a US Postal a hegyekben olyan magasan tartotta a ritmust, hogy egyszerűen elvette az ellenfelek kedvét a támadástól.)
Armstrong az idén meggyőző fölénnyel győzött, különösen a nehezen megszületett tavalyi diadala tükrében, igaz, 2003-ban két esés is hátráltatta. Lance 2004-ben több szakaszsikert aratott, mint korábban bármikor (ötször nyert, plusz a US Postalé lett a csapatidőfutam), jobban ellenőrzése alatt tartotta a karavánt, mint valaha, és még arra is volt energiája, hogy megleckéztesse az őt doppingolással vádoló Filippo Simeonit. (Az amerikai kerekessel kapcsolatban gyakran felvetődik a tiltott teljesítményfokozók használatának a vádja, de eddig senki sem tudta bizonyítani az állításait, amelyek jelentős része egyébként is meglehetősen ködös.)
A texasit azonban nem csak doppingolással vádolják, hanem azzal is, hogy a Francia körverseny kivételével kivonja magát az idényből. Erre egyrészt az a válasz, hogy hat Tour-győzelem talán megér ennyit, másrészt az, hogy vasárnap maga Lance is elismerte: a jövőben érdemes lesz jobban odafigyelnie más célokra, például a Giróra, a világbajnokságra vagy az egyórás világcsúcsra. (Keretes anyagunkból is kitűnik, hogy a sportág igazi nagy alakjai legalább két, de inkább mindhárom nagy körversenyen begyűjtöttek legalább egy elsőséget.)
Ami az ellenfeleket illeti: a beharangozókban minden Tour előtt elhangzik, hogy most aztán itt a világelit, és hogy Armstrongnak ilyen meg olyan nehéz dolga lesz, aztán az amerikai úgy morzsolja fel a vetélytársait, ahogy kedve tartja. Az idén az "ezredszer" próbálkozó Ullrichon kívül a fiatal generációból Klöden, Basso, Mayo próbálkozott, de ugyanúgy elbuktak, ahogy a korábbi években I. González de Galdeano, Sevilla, Beloki, Rumsas vagy Vinokurov.
Végül pedig említsük meg, hogy a 2004-es Tour de France nemcsak Armstrong hatodik győzelme miatt lesz emlékezetes, hanem Richard Virenque hetedik pöttyös trikója miatt is. A francia menő - a Tourról ezúttal sajnos hiányzó Bodrogi László csapattársa - lefegyverző könnyedséggel szerezte meg a hegyek királyának járó ereklyét, így a hazai színekért szurkolók sem maradtak nagy siker nélkül. ---- V ---- 1