Peter Angelosz utazási irodája

2004.07.25. 20:51
Címkék
Bár a házigazdák jogán a görögök baseballcsapatot is indíthatnak majd az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián, egy ideig úgy tűnt, mégsem lesz ott válogatottjuk az ötkarikás küzdelmekben.
Hogy miért? A csapat az olimpia előtt Baltimore-ba utazott edzőtáborozni, ám a vezetőknek rá kellett jönniük, hogy szűkös az anyagi háttér, olyannyira, hogy bejelentették: nem tudnak hazajönni az Egyesült Államokból.
"Jelenleg nem tudjuk kifizetni a hazaútra szóló jegyeket, így meglehet, együttesünk nem vesz részt az olimpián" – mondta néhány nappal korábban Panosz Miciopulosz, a csapat vezetője.
A hír hallatán Peter Angelosz, az MLB-ben szereplő Orioles görög-amerikai tulajdonosa a zsebébe nyúlt, hogy honfitársai úgymond "hazataláljanak", ráadásul lehetőséget nyújtott arra, hogy a válogatott augusztus 2. és 4. között az Orioles arénájában végezze az edzéseit.
Miciopulosz szerint ez az arcpirító helyzet azért alakulhatott ki, mert a Görög Olimpiai Bizottság az ígért 372 ezer dolláros juttatásnak csak a harmadát utalta át.

Szavazás

Hány aranyat nyerünk Athénban?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
3 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
4 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája