Borka második duplája

2004.07.25. 21:58
Címkék
A nagykanizsai 125-ös ob futamon Borka Jánosnak szinte minden rendben volt a Kawasakijával, míg az ellenfeleinek a többsége rendre műszaki gondokkal küszködött.
Ennek pedig az lett az eredménye, hogy Borka az idei második kettős győzelmének örülhetett, és az összetettben is tetemes előnyre tett szert – már 56 ponttal vezet. A 19 éves Borka az első viadalon könnyedén győzött, a másodikon azonban már sokkal nehezebb dolga volt Kamrás Károly miatt. A veterán legenda a startnál pont Borkával ütközött, így a mezőny végéről kellett felzárkóznia. Kamrás pedig bravúrosan jött előre, és volt olyan szakasza a versenynek, amikor még Borkát is szorongatta. Négy másik bajnokesélyesnek viszont nem sikerült a kanizsai viadal. Tóth Ádám a harmadik helye után a második versenyen motorhiba miatt kiállni kényszerült, a szintén suzukis Lécz Gergely pedig nála is rosszabbul járt. A Közép-Európa-kupa győztese éremért csatázott, de kétszer is cserbenhagyta a gépe. Előbb a második helyről kellett feladnia a versenyt, majd a második verseny rajtjánál bennragadt a motorja a startgépben a váltó hibája miatt.A 125-ös motokrossz ob 3. futama, Nagykanizsa

1. verseny: 1. Borka János (Kawasaki MMSE, Kawasaki), 2. Kamrás Károly (Reál Motor, Honda), 3. Tóth Ádám (Motor Revü, Suzuki). 2. verseny: 1. Borka, 2. Kamrás, 3. Zelko (osztrák, Yamaha). Az állás: 1. Borka 145, 2. Tóth 89, 3. Czuni László (Kawasaki MMSE, Kawasak) 78
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
48 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
51 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
56 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája