Kajak-kenu: az utánpótlás is remekel

2004.07.24. 18:01
Címkék
Kitűnő utánpótlás versenyzőink öt arany-, négy ezüst- és három bronzérmet nyertek a poznani ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság 1000 méteres döntői során. Az ifjúságiaknál olimpiai bajnokunk, Csipes Ferenc lánya, Tamara Hegyi Rékával első nagy nemzetközi győzelmét aratta. Az ifiknél egyesben Szabó Gabriella illetve a Gönczy Gábor, Paumann Attila kajak páros nyert még aranyérmet. Az U23-as mezőnyben Kucsera Gábor egyesben a felnőttek között is jónak számító időeredménnyel, illetve Sík Márton, Csamangó Attila és Boros Gergely társaságában négyesben is diadalmaskodott. A juniroknál egy másik olimpiai számban szintúgy majdnem aranyat szereztünk: férfi K-2-ben Szabó Gergely és Boros Attila csupán 6 ezredmásodperccel (!) maradt alul román ellenfelével szemben. "A különbség élőben láthatatlan volt, és szabad szemmel a célfotó alapján sem lehetett különbséget felfedezni – mondta Vaskuti István versenyigazgató –, végül a felvétel digitális, gépi átvilágítása mutatta ki a valóságban körülbelül egy centiméteres különbséget."
További ezüstérmesek: Benedek Linda, Faldum Bereniké (U23 női K-2), Sáfrán Mátyás (ifi C-1), Takács Viktor, Volein Viktor (ifi C-2); illetve a bronzérmesek: Sáfrán Mihály, Tóth Márton (U23 C-2), Takács Viktor, Volein Viktor, Nagy Péter, Szeles Gábor (ifi C-4), valamint Ács Bence, Dombi Rudolf, Dobos András, Hadvina Gergely (ifi férfi K-4).
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
53 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája