Revánsot vettek az olaszok

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
Vágólapra másolva!
2004.07.17. 21:09
Címkék
Kétségkívül illusztris társaság gyűlt össze a hét végére Rómában a férfi Világliga négyes döntőjére. Az olimpiai címvédő Szerbia-Montenegró mellett az Európa-bajnok Olaszország és a világbajnok, Világliga-címvédő Brazília is tiszteletét teszi az itáliai fővárosban.
Rómában Ivan Miljkovics 17 pontja sem segített a szerbeken
Rómában Ivan Miljkovics 17 pontja sem segített a szerbeken
Rómában Ivan Miljkovics 17 pontja sem segített a szerbeken
Rómában Ivan Miljkovics 17 pontja sem segített a szerbeken
Rómában Ivan Miljkovics 17 pontja sem segített a szerbeken
Rómában Ivan Miljkovics 17 pontja sem segített a szerbeken
S persze ne feledkezzünk meg a meglepetéscsapatról, Bulgáriáról sem, a balkáni ország ugyanis remek hajrával verekedte be magát abba a Final Fourba, amely eltér a klasszikus négyes döntők lebonyolítási rendjétől. Az első napon ugyanis lejátszottak egy fordulót, majd a győztesek a másik párosítás vesztesével csapnak össze a fináléba kerülésért.
Az első körön már túl is vannak a válogatottak. Az olasz– szerb meccs ígérte a több izgalmat, ehhez képest a brazil–bolgár meccsen adódott több figyelemre méltó momentum. Az esemény előtti sajtótájékoztatón Bernardo Rezende brazil szövetségi kapitány azt nyilatkozta, hogy a csoportmeccsek alatt nem tudta lemérni, mit is tud a csapata, hiszen ellenfelei jó csapatok ugyan, de sajnos alulmotiváltak voltak, ezért alakulata simán legyőzte mindegyiket. A bolgárok felkészítésével semmi gond nem volt, hiszen rögtön nekiestek a dél-amerikaiaknak, akik csak az első technikai időnél érték utol őket, igaz, innentől magabiztosan játszottak – legalábbis az első felvonásban. A másodikban a balkániak végig vezettek (többször 5-6 ponttal is), a hajrát azonban a brazilok bírták jobban. Nem úgy a harmadik etapban, amikor megmutatták Ivanovék, igenis ott a helyük Rómában. A győzelem nem sikerült ugyan, de annyit megtudhattunk, hogy ha világbajnok így játszik az elődöntőben a szerbek ellen, aligha reménykedhet a fináléba kerülésben. Arról pedig, hogy a tavalyi döntő már az elődöntőben megismétlődik, az olaszok tehetnek, miután 3:0-ra megverték a nagy rivális szerbeket. A taljánok a lehető legjobbkor szedték össze magukat, lévén az utóbbi egy hónapban négyszer találkoztak az olimpiai bajnokkal, és mindannyiszor kikaptak. Ötödszörre azonban már sikerült a várva várt diadal. "Nagyon jól ismerjük az olaszokat, de úgy tűnik, ők tanultak az eddig négy mérkőzésünkből. A nehéz pillanatokban nem koncentráltunk eléggé, de most már csak a következő meccsre figyelünk" – így a találkozó után a szerbek legtöbb pontot szerző játékosa, Ivan Miljkovics.

Férfi Világliga (a pénzdíj: 15 millió dollár). Négyes döntő, Róma, 1. forduló: Olaszország–Szerbia-Montenegró 3:0 (18, 22, 23), Brazília–Bulgária 3:1 (17, 30, –18, 21). Az elődöntő párosítása: Olaszország–Bulgária, Brazília–Szerbia-Montenegró
Legfrissebb hírek

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
1 perce

Női OB I: a várt fővárosi döntő és bravúros egri bronzérem

Vízilabda
6 perce

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
48 perce

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
58 perce

Három piros lap a Boca Juniors–Benficán, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
1 órája

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
8 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik