Döntetlen a félidőben

2004.07.09. 22:36
Címkék
Izgalmas játéknappal folytatódott az 1. Szeged-kupa. A magyar válogatott tagjai ismételten remekül helytálltak, hiszen két döntetlen mellett egy-egy győzelem és vereség volt a mérleg az olimpiai bronzérmes lengyelek ellen.
Sajnos a csapat egyik legjobbja, Medvegy Nóra nagyon gyorsan vereséget szenvedett, ellenfelének, Iweta Radziewicznek mindössze húsz lépés kellett a sikerhez. Két döntetlen után pedig már csak Mádl Ildikóban bízhatott Horváth József kapitány. Bízott is, és mint az később kiderült, nem hiába. A kétszeres olimpiai bajnok ugyanis sötéttel is fantasztikus teljesítményt nyújtott, és bámulatos játszmában legyőzte Marta Zielinskát. A negyedik nap így döntetlen lett, az összetettben pedig szintén egyenlő az állás. A következő fordulót szombaton rendezik.Második hely az olimpián

A második helyen végzett az első kiemelt és korábbi címvédő magyar válogatott a 16 éven aluliak pénteken befejeződött olimpiáján, az indiai Calicutban. Az eredmény értékét növeli, hogy a Horváth László, Boros Dénes, Bánusz Tamás, Bérczes Dávid és Szabó Krisztián alkotta csapat Krizsány László kapitány vezetésével rendkívül nehéz körülmények között, szinte végig betegeskedve szerezte meg az ezüstérmet. A győztes Kína lett. Érdekesség, hogy a mindössze húsz együttest számláló mezőnyben hat indiai és öt Srí Lanka-i válogatott indult. Az európai országok, Törökország és a mieink kivételével, távol maradtak az eseménytől.

1. SZEGED-KUPA NÔI VÁLOGATOTT MÉRKÔZÉS. SZEGED.
4. játéknap: Magyarország–Lengyelország 2:2 [Vajda Szidónia (Élő-pont: 2352)–Socko (2428) döntetlen, Dworakowska (2402)–Gara Anita (2394) döntetlen, Medvegy Nóra (2407)–Radziewicz (2431) 0:1, Zielinska (2402)–Mádl Ildikó (2348) 0:1]. Összesítésben: Magyarország–Lengyelország 8:8
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
4 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
5 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
5 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
5 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája